2024. március 28., csütörtök

Friss hírek

A Szegedi Tudományegyetem munkavállalói béremelésben részesülnek 2024-ben – jelentette be az SZTE vezetése. A magyarországi pedagógus béremeléssel párhuzamosan a Szegedi Tudományegyetem oktatói, tudományos kutatói és tanárai, valamint egészségügyi szakdolgozói és a funkcionális területeken dolgozó munkavállalói 2024. március 4-től kapják meg magasabb bérüket. Az oktatói, kutatói, tanári bértábla január 1-re visszamenőleg érvényes, az egészségügyi szakdolgozói béremelés március 1-től lép életbe.

Béremelést a felsőoktatásban!

Túl kevés, túl későn

A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete” című dokumentumot, a nélkül, hogy az abban szereplő, a közszféra szakszervezeteit érintő rendelkezésekről akár konföderációs, akár ágazati szinten, intézményes keretek között egyeztetett volna!

A Szegedi Tudományegyetem elkötelezett, hogy olyan szervezetben működjön, mely elősegíti a munka, magánélet egyensúlyának megvalósítását, támogassa az egyetemi polgárok családi szerepeinek betöltését, vagyis, Családbarát Egyetem legyen. Ehhez családbarát program kialakítását kezdte meg, mely egységes koncepció alapján építi fel azokat a programelemeket, amelyek a Családbarát Egyetem működéséhez hozzájárul.

Az FDSZ – eddig a JGYPK kezelésében álló – balatonföldvári és bükkszentkereszti üdülőiben az alábbi turnusok szabadok, bárki SZTE-n dolgozó kolléga jelentkezhet rájuk családjával

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége tiltakozik a státusztörvény ellen.

TÁJÉKOZTATÓ az FDSZ ELTE Szakszervezeti Bizottsága által az FDSZ intézményi szervezetei tagsága által igénybe vehető NYÁRI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEKRŐL.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. május 26. péntek 12:00

Ezúton tisztelettel tájékoztatjuk az ÉSZT tagszervezeteit, hogy a Bükkszéki üdülő továbbra is várja vendégeit.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete közleménye

A sajtóban napvilágot látott hírek szerint a kormány arra készül, hogy a köznevelésben dolgozó pedagógusokat is megfossza közszolgálati jogviszonyától. Nem új keletű ez a törekvés, és nem is előzmények nélküli. A kormány az utóbbi években intézkedéseivel fokozatosan kiüresítette a közszolgálatiságot és folyamatosan egyre nagyobb munkavállalói csoportokat szorított ki belőle. Most a folyamat végeként arra törekszik, hogy a pedagógusok körében annak maradék garanciáit és kedvezményeit is felszámolja. Lehet erre az intézkedésre úgy tekinteni, mint a tanárok elégedetlenségi és engedetlenségi mozgalmával szembeni retorzió, de az sokkal többet árul el arról, hogy a kormányzat mennyire semmibe veszi a köz javát és a közösséget szolgálók munkáját. Az utóbbi évekre nem maradt olyan tényező, amely a pedagógusok és más közszolgálatban foglalkoztatottak számára vonzó lehetne a munkavállalás szempontjából. Ezzel az intézkedéssel a maradék előnyök végső felszámolása zajlik, amit a távoli jövőbe vetített béremelés ígérete semmilyen tekintetben nem ellensúlyoz. Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy ne rontsa tovább az egyébként is rendkívül súlyos és feszült helyzetet.
FDSZ elnöksége

Kiadó: Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete

Az állami egyetemek tanársegédeinek alapbére alacsonyabb, mint a 2023-as minimálbér – erre hívták fel a figyelmet ELTE-s dolgozók szerdán. Valóban siralmasak a fizetések, a legfiatalabb – de mesterdiplomával, nyelvvizsgákkal, doktori fokozattal, de minimum megkezdett doktori tanulmányokkal rendelkező – oktatók fizetése még a 2021-es és 2022-es emelés után is alig több, mint a magyarországi átlagbér fele. Az alapítványi egyetemeken valamivel jobb a helyzet, de nagyok a különbségek: könnyen előfordulhat, hogy ugyanabban a munkakörben az egyik intézményben bruttó 340 ezer, egy másikban 550 ezer forintot lehet keresni.

Aktív politikusok részvétele a kuratóriumokban nem foszthatja meg a diákokat és dolgozókat az Erasmus adta lehetőségektől!

Pedagógusok Szakszervezetének meghívója a 2022. november 26-i demonstrációra.

A közoktatás helyzete a rendszerváltozás óta egyáltalán nem javult, sőt rengeteget romlott, és az 1990 után megindult, majd felgyorsult folyamatok mára tarthatatlan állapotokat eredményeznek.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szolidaritást vállal a sztrájkjogukhoz ragaszkodó pedagógusokkal. Bátorságuk a mi sztrájkhoz való jogunk melletti kiállás is.

Az ÉSZT, a Liga Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok és a SZEF közös nyilatkozata az ETUC által az Ukrajna mellett szervezett 2022. március 15-ei, nemzetközi szakszervezeti szolidaritási napon

Hosszú idő után újra jótékonysági koncertet szervez a Szeged Első Lions Club a Szegedi Nemzeti Színházban.

Az FDSZ támogatja a pedagógusok tiltakozó akcióját!

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szolidaritását fejezi ki a pedagógusok január 31-i figyelmeztető sztrájkjával kapcsolatban. A közoktatás területén egyre súlyosabb a helyzet: a pedagógusokra egyre nagyobb teher hárul, miközben a bérszínvonal az oktató és nevelő munka társadalmi jelentőségével köszönőviszonyban sincs. A helyzet azonnali érdemi intézkedésekért, a kiszámíthatóságot és a hosszú távú stabilitást biztosító szabályozásért kiált!


Határozottan elítéljük a tárgyalások megalapozatlan indokokkal történő elutasítását és a pedagógusok tiltakozását kifejező figyelmeztető sztrájk méltánytalan hátráltatását és intézményes akadályozását.


Az FDSZ támogatja a január 31-re meghirdetett figyelmeztető sztrájk céljait, támogatja a figyelmeztető sztrájk szervezését felvállaló Pedagógusok Szakszervezetét és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét!


FDSZ Elnökség

Budapesti Operettszínház karácsonyi ajándéka

Az Ünnepre készülve hozza el családját és töltsenek nálunk egy meghitt délutánt, a Diótörő ikonikus karácsonyi történetével. Vissza nem térő alkalom, most akár első kategóriás helyeket is válthat 6500 Ft helyett 3000 Ft-os áron, a készlet erejéig. Időpont: december 22. 15:00 óra Kedvezményes jegyvásárlás online, ITT lehetséges!

Katasztrofális munkaerőhiány sújtja az oktatást és az egészségügyet

Nem csak az erőteljes béremelés, hanem az érdemi karrierlehetőségek, emellett a mindenkori kormány hosszú távú víziója is hiányzik számos értelmiségi munkaterületen. A kedvezőtlen demográfiai trend mellett ezért fordulhat elő, hogy orvosok, tanárok és kutatók ezrei hiányoznak Magyarországról.


Forrás: https://www.portfolio.hu/

Az idei OV 2021. november 4-én kerül megrendezésre ONLINE formában Ennek keretében egy konferenciát szervezünk, melynek címe „Fenntartóváltás a felsőoktatásban”.

Az első helyen idén holtversenyben az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem áll.

„Így nem lehet tanévet kezdeni” – megszólaltak a BME hallgatói a kollégiumi ügyben
Szerintük az egyetem számtalan szabályt áthágva szervezte meg a ki- és átköltöztetéseket - BME Építőmérnöki Karának hallgatói érdekképviselete komoly állásfoglalást adott ki a kollégiumi beköltözések körül kialakult helyzet kapcsán.

Szakszervezet: siralmas állapotok vannak a felsőoktatásban
Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Reggeli gyorsban eloszlatta azokat a félreértéseket, hogy az egyetemi dolgozók sokalnák az alapítványi kezelésbe adott és közpénzekkel kitömött Mathias Corvinus Collegium alapítvány bérlistáján szereplő összegeket, amit külföldi vendégoktatóknak szánnak. Nem, erről egyáltalán nincs szó. Hanem arról van viszont szó, hogy a magyar oktatók is szeretnének több pénzt hazavinni havonta.

Mély a szakadék a Mathias Corvinus Collegium külföldi vendégoktatóinak és a magyar egyetemi oktatók bérezése között

A probléma nem az, hogy a vendégoktatók keresnek túl sokat, inkább a magyar oktatók szeretnék ehhez az összeghez igazítani saját fizetésüket.


Forrás: https://eduline.hu/

"Siralmas állapotok vannak" - doktori végzettséggel kevesebb, mint 200 ezres fizetést kapott az ELTE egyik oktatója

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint egyáltalán nem egyedi az eset, "ez a magyar valóság". A tanársegédek órabére még 900 forint sincs.


Forrás: https://eduline.hu/

Melyik a legkülönlegesebb budapesti egyetemi campus? Mutatjuk a szavazás eredményét

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem botanikuskertje, az ELTE bölcsészkarának Gólyavára, vagy a Corvinus főépülete zsebelte be a legtöbb szavazatot? Esetleg teljesen felborult a szombati állás, és felugrott az első helyre egy olyan campus, ami korábban nem is szerepelt a dobogósok között?


Forrás: https://eduline.hu/

Már mindenki tűkön ül a ponthatárhúzás miatt.

Utánajártunk, hogy fővárosi és vidéki egyetemeken mikor kezdődik majd az őszi szorgalmi időszak. Azt is megnéztük, mikor lesznek a ZH-hetek, illetve az őszi vagy téli szünet - már ahol vannak ilyenek.


Forrás: https://eduline.hu/

A Terror Háza Múzeum igazgatója szerint nyugati egyetem inkább ne jöjjön, de Fudan továbbra sem kérdés.

- mondta a 168 órának Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, akit a kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatban kérdeztek.


Forrás: https://eduline.hu/

A közoktatás hozzájárulása a magyar felsőoktatás lefulladásához

Az EU egészében a felsőoktatás expanziója töretlenül és stabilan haladt előre az elmúlt évtizedben, a diplomás arány a 30-34 éves korcsoportban 2012 és 2020 között átlagosan 35 százalékról 41-re nőtt. Magyarországon azonban közel sem ilyen kedvező a helyzet.


Forrás: https://www.portfolio.hu/

Egyelőre nem lát költségvetési garanciát az egyetemi-főiskolai dolgozók szeptemberre és januárra ígért kétszer 15 százalékos béremelésére a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ).

Pedig a fizetések siralmasak, a fiatal oktatók nem csak a versenyszférában, még a közoktatásban is magasabb bérre számíthatnak, miközben ambiciózus célokban nincs hiány – a miniszterelnök azt várja, hogy a modellváltó egyetemek „Magyarország lokomotívjaként” húzzák előre a gazdaságot.


Forrás: https://eduline.hu/

A bérrendezés nem várhat?

Kifejezetten alacsonynak nevezte a magyarországi tanári fizetéseket Révész Máriusz, kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő.


Forrás: https://eduline.hu/

Szeretettel Kínának: a kormány trükközéssel szerez földet a Fudan Egyetemnek

A hitelt és a munkásokat Peking intézi, a tanárok tízszer annyit kereshetnek, mint az ELTE-n, az állam által fizetett oktatásról nincs szó, a tandíjat viszont nem a magyar pénztárcákhoz szabják.


Forrás: https://hvg.hu/

Visszavonta a CEU-t elüldöző törvény egy részét a parlament

A képviselők többsége megszavazta kedden azt a törvényjavaslatot, amely visszavonja a magyar felsőoktatási törvény lex CEU-ként ismert 2017-es módosításait.


Forrás: https://hvg.hu/

Megszakítja az együttműködését a Corvinus egyetemmel az MNB - 444

Nem támogatja tovább a Budapesti Corvinus Egyetemen működő képzéseit a Magyar Nemzeti Bank, ezzel gyakorlatilag megszűnik a 2015-ben indult együttműködés a jegybank és az egyetem között - írja a Jelen.A szakításra állítólag azért került sor, mert az egyetem elnöke, Anthony Radev összeveszett a kuratórium egyik tagjával, az MNB egyetemi intézetében is oktató ...


Forrás: https://444.hu/

A Magyarságkutató Intézet is megválik a bepanaszolt szegedi professzortól

Nemcsak az SZTE válik meg Gulyás Lászlótól, hanem a Magyarságkutató Intézet is, ahol tudományos tanácsadói tisztséget töltött be. Az intézmény főigazgatója azt közölte a lappal, hogy ők is vizsgálódtak az ügyben, és az egyetem döntésének ismeretében mérlegelték, hogy a történteknek legyen-e kihatása a professzornak a náluk betöltött munkájára.


Forrás: https://hvg.hu/



A BME-nél is el tudná képzelni az alapítványi formát az egyetemi modellváltást levezénylő kormánybiztos

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél (BME) is el tudná képzelni a modellváltást Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos. Az ELTE viszont nem olyan egyszerűen alakítható át - tette hozzá.


Forrás: https://eduline.hu/

Friss nemzetközi rangsor: több kategóriában is a legjobb 100-ba jutottak a magyar egyetemek

Nyilvánosságra hozta eddigi legnagyobb összesített rangsorát a Times Higher Education (THE), a University Impact listájában hat magyar egyetem is szerepel.


Forás: https://eduline.hu/

Aláírta a kormány a stratégiai megállapodást a Fudan Egyetemmel

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos és Hszü Ning-seng, a Fudan Egyetem elnöke online eseményen írta alá a Fudan Hungary Egyetem előkészítését lehetővé tevő stratégiai együttműködési megállapodást kedden.


Forrás: https://eduline.hu/

Megszavazták: csak a fővárosban lesznek állami egyetemek

A Parlament keddi szavazásai után alapvetően alig maradt állami fenntartású egyetem, ami mégis marad az állami fenntartónál, az mind Budapesten lesz. A vidéki városokban csak alapítványi egyetemek lesznek.


Forrás: https://eduline.hu/

A Kúria szerint is jogosan sztrájkoltak az SZFE tanárai

A Kúria is megerősítette, amit korábban már a Fővárosi Ítélőtábla kétszer is megállapított: jogszerű volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanárai által tavaly szeptemberben kezdeményezett sztrájk - írja a tanárok jogi képviselőjét adó Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) közleményében.


Forrás: https://eduline.hu/

Egyeztetés Stumpf István és az FDSZ között

2021.04.23.

A Fudan Egyetem veszélyezteti a magyar egyetemek nemzetközi versenyképességét!

A pedagógusokat tömörítő szakszervezetek a koronavírus járvány harmadik hullámának kezdete óta határozottan követelték, hogy az oktatásban dolgozókat soron kívül oltsák be, és a védettség megszerzéséig vezessék be az online oktatást az általános iskolákban is, ezzel védve a gyerekeket és szüleiket is.

Kínai hitelből készül a magyar felsőoktatás óriásberuházása. A kormány már oda is ígérte egy kínai cégnek
Kínából hozott munkásokkal és alapanyagokkal építi majd egy kínai cég a Fudan Egyetem budapesti központját. Többet költ erre az állam, mint az egész magyar felsőoktatás működésére 2019-ben. Az építés kínai esélyese a világ legnagyobb építő cége, ami több országban keveredett kémkedés és korrupció gyanújába.

Forrás: https://444.hu/
Újabb tíz egyetem modellváltására bólinthat rá az Országgyűlés néhány héten belül

– augusztustól többek között a debreceni, a szegedi és a pécsi is alapítványi egyetemként működik tovább. Ez egyben azt is jelenti, hogy az országból pár kivétellel eltűnnek majd az állami felsőoktatási intézmények. Vidéken egyetlen állami egyetem sem marad.


Forrás: https://eduline.hu/

Hajszálnyit engedett a kormány a modellváltó egyetemek és új alapítványi fenntartóik sokat vitatott viszonyában.

Kicsit több teret enged a szenátusoknak, és rugalmasabbnak mutatkozik az alapítványok kuratóriumi tagjainak kijelölésében, de várhatóan így is lesz mindegyikben politikus, és továbbra is elvárják a tudománnyal nehezen összegyeztethető üzleti szemléletet.


Forrás: https://hvg.hu/

A magyar egyetemek oktatói és hallgatói összefognak, hogy április 19-23. között tájékozódjanak, tájékoztassanak, közösen gondolkodjanak és cselekedjenek az egyetemek szabadságáért.

Csonka egyetem lesz a tokaji, a nem vallásos egri iskolásokkal nem kell törődni

A Sárospatakon alakuló egyetemnek nem kell megfelelnie minden törvényes követelménynek, az egyházivá váló egri egyetem gyakorló iskolájában pedig a köznevelési törvény előírásaitól térnek el.


Forrás: https://m.hvg.hu/

Elkészültek a törvényjavaslatok 11 újabb egyetem modellváltásáról

Szerda éjfél előtt pár perccel nyújtották be az összesen 13 javaslatot. Azért 13, mert egy egyetem egyházi fenntartásba kerül, és készült egy törvénytervezet kimondottan a modellváltó egyetemeket a jövőben fenntartó közhasznú alapítványokról is.


Forrás: https://hvg.hu/

Jól kitöm néhány új egyetemi alapítványt, de többeket üres zsebbel indítana útnak a kormány

Az újonnan modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványok között van olyan, amelyik semmilyen konkrét vagyonelemhez nem jut, de olyan is, amelyik csak üres telkeket kap. Két esetben a Corvinus Egyetemhez hasonlóan állami részvénypaketthez juttatják őket, sőt az egyik új fenntartó egy stadionos cég felét is megkapja.


Forrás: https://hvg.hu/

Az akadémiai dolgozók is tiltakoznak a felsőoktatási átalakítások ellen

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) határozottan tiltakozik az ellen, hogy a kormány a legsúlyosabb járványhelyzetben nyújtsa be a felsőoktatás átalakítását célzó javaslatát, mindezt úgy, hogy annak tartalmáról semmilyen szélesebb körű egyeztetés nem történt.


Forrás: http://eduline.hu/


Egy hét múlva benyújtják a törvényt az újabb modellváltó egyetemekről

Az új egyetemeket érintő törvényről Stumpf István egyetemi modellváltások koordinálásával megbízott kormánybiztos beszélt egy szakmai fórumon kedden. Megosztott pár részletet is a törvényről, sőt az új egyetemi alapítványok kuratóriumának összetételéről is. Az is kiderült, hogy a nemzetközi egyetemi rangsorok nem mindenhatóak, és a modellváltás sem csodaszer.


Forrás: https://hvg.hu/

Nagyon sok egyetemista lemorzsolódik

Az OH tanulmányt készített az egyetemi lemorzsolódásról, kitérve a pedagógusképzésre is


Forrás: https://www.felvi.hu/

„Aki ma pedagógusnak megy, azt baleknak nézik”

„Tanítok óvodapedagógusokat, iskolai tanítókat, tartok órát jogászoknak, nagyon sokféle emberrel találkozom az óráimon, és azt látom, hogy szakoktól függetlenül ragyogó tehetségeink vannak - mondta a Magyar Hangnak Hoványi Márton, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának egyetemi adjunktusa. Hiába azonban a tehetség, a pedagógusok előtt ma nincs perspektíva, „hiszen kis túlzással, aki ma pedagógusnak megy, azt baleknak nézik”. Így csak a fanatizmusig elhivatottak maradnak meg a pályán, de ők is folyamatos kompromisszumokra kényszerülnek, és ha meg is akarnak élni valamiből, másod-, harmadállást kell vállalniuk. Emiatt pedig nem marad idejük és energiájuk érdemben foglalkozni a legfontosabb korosztállyal” - jellemezte az oktatás helyzetét.


Forrás: https://hang.hu/

Alig marad állami felsőoktatási intézmény az országban.

Ha az Óbudai Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Táncművészeti Egyetem szenátusa is rábólint a modellváltásra, alig marad állami felsőoktatási intézmény az országban. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő tanévben tíz hallgatóból nyolcan alapítványi, magán- vagy egyházi egyetemen, főiskolán tanulnak majd.


Forás: http://eduline.hu/

Még mindig komoly lemorzsolódással küzd a magyar felsőoktatás

Az Oktatási Hivatal (OH) tanulmánya szerint az egyetemi és főiskolai pályafutásukat megkezdő fiatalok harmada nem jut el a diplomaszerzésig, de bizonyos szakokon a sikertelenség aránya az 50-60 százalékot is meghaladja - írta a szombati Magyar Nemzet.


Forrás: https://www.portfolio.hu/

„A saját döntésünk, hogy nem felvételizünk az SZFE-re” – diákok írtak nyílt levelet Vidnyánszkynak

Az átalakítással elvették tőlünk az egyetlen olyan továbbtanulási lehetőséget, ami még független művészi értékeket képviselt, ahol tere volt a fantáziának, a szabadságnak: és ami sok évig mindannyiunk álma volt. Most nincs hová felvételizni, hiszen ezen kívül nem létezik színművészeti felsőoktatás Magyarországon.


Forrás: https://hvg.hu/

Visszaesett a Magyarországon tanuló Erasmus-ösztöndíjasok száma a koronavírus-járvány miatt

Ezt pedig a főként külföldi hallgatókra specializálódott hostelek, magánkollégiumok üzemeltetői is a saját bőrükön érzik. Van, ahol már szállást, reggelit és ingyen wifit tartalmazó „karanténcsomagot” is kínálnak a külföldről érkező egyetemistáknak.


Forrás: https://eduline.hu/

Több magyar egyetem is előkelő helyet szerzett a Times Higher Education (THE) feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeit vizsgáló rangsorán.

A Semmelweis Egyetem a top100-ba is befért a 64. helyezésével.


Forrás: https://eduline.hu/

Polónyi István: akit szeretek, annak többet adok

Átláthatatlanabb lesz az egyetemek új finanszírozási rendszere, mivel az épületek fenntartására is külön támogatás vonatkozik majd a kormány tervei szerint ősztől - vélekedett Polónyi István oktatáskutató. Szerinte emögött az lehet, hogy a modellváltáson átesett egyetemek lobbiereje nő (hiszen politikai potentátok vannak pozícióban náluk), míg Palkovics László miniszteré talán csökken.


Forrás: https://www.klubradio.hu/

2016-ban vezették ki, amit most bevezetnek

Az „újdonság” abban áll, hogy míg a jelenlegi rendszerben az állami támogatás mértéke elsősorban a felvett hallgatók számától függ, ősztől már külön támogatás vonatkozna az épületek fenntartására, üzemeltetésére, valamint a tudományos- kutatási tevékenységre is. Ugyanakkor az Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének alelnökei szerint önmagában ez nem jelent nagy újdonságot, az egyetemek finanszírozása néhány évvel korábban is így működött, s csak egy 2016-os kormányrendeletet követően vált „egytényezőssé”. Toronyai Gábor szerint az egyetemek ettől függetlenül, különalkukkal továbbra is kaphattak pénzt más célokra is. Az FDSZ másik alelnöke, Pálfia Zsolt úgy véli: a kormány most azért állíthatja be újdonságként a háromlábú finanszírozási modellt, mert azt nehéz lenne kommunikálni, hogy most visszahozzák azt, amit egyszer már megszüntettek.


Forrás: https://nepszava.hu/

Ősztől új finanszírozás jön az egyetemeken

Nem csak a modellváltásban érintett egyetemek élete változik meg gyökeresen, a következő tanévtől a teljes felsőoktatási rendszerre új finanszírozási rendszert vezetnek be. Míg eddig az állami támogatás jórészt a felvett diákok számától függött, a jövőben meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység is, sőt az infrastruktúra fenntartása után is külön forrást kapnak az intézmények.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Három újabb intézmény, a Budapesti Gazdasági Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem is alapítványi fenntartásba kerülhet

– mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az RTL Híradónak.


Forrás: https://nepszava.hu/

Alkotmányellenes a felsőoktatás átalakítása

A Fővárosi Törvényszék szerint Alaptörvény-ellenes az egyetemi autonómia korlátozása. A Színház- és Filmművészeti Egyetem ürügyén az egész új rendszer megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól, amelynek erről 90 napon belül kell döntenie.


Forrás: https://hvg.hu/

Beleszólnának a modellváltásba a hallgatók is

Stumpf Istvánnal, a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztossal egyeztetett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. A találkozóról a szervezet közölte: egy sor javaslatot fogalmaztak meg, amelyek mentén az intézmények sikeres működését biztosítottnak látnák a diákok.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Új EU-s cserediákprogram létrehozásáért indítottak kampányt hallgatói szervezetek

Melyek néhány héten belül petíciót nyújtanak be az Európai Parlamentnek – tudta meg az Eduline. A Save EU Students akciót elindító egyetemisták szerint több tízezren járnak rosszul azzal, hogy a jövőben Erasmus-ösztöndíjjal sem lehet majd tanulni az Egyesült Királyságban, a Brexit miatt duplájára emelkedő tandíjakat pedig csak a leggazdagabbak tudják kifizetni.


Forrás: https://eduline.hu/

Befolyásolja a modellváltás a felsőoktatásba jelentkezők számát?

Negatív rekordot döntött tavaly az egyetemekre, főiskolákra bekerült elsőévesek száma: az általános felvételire mindössze 91 460-an jelentkeztek, közülük 68 112-en kezdhették meg tanulmányaikat. Az érdeklődést alighanem visszafogta a korábban tervezett nyelvvizsga-követelmény és az új felvételi feltételként meghatározott emelt szintű érettségi is. Idei adatok még nincsenek, hiszen február 15-én járt le a jelentkezési határidő. Azt, hogy milyen ütemben áll át a pécsi, a szegedi és a debreceni

egyetem az új fenntartói struktúrába, és az elmúlt hónapok bizonytalanságának milyen hatása lesz az idei jelentkezésekre, nehéz lenne megjósolni. Azt azonban tudjuk, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem 70 éve először felvételi kampányt indított a jelentkezési határidő előtt.


Forrás: http://eduline.hu/

Ombudsmanhoz fordul Szél Bernadett az egyetemek kikényszerített modellváltása miatt
A független országgyűlési képviselő Facebook bejegyzésében azt írta: az egyetemek tömeges modellváltása nem önkéntes, hanem anyagi zsarolással kikényszerített döntés. A kormány a pár hónapja még magyar vétóval feltartóztatott uniós helyreállítási alap pénzeit használja a fenntartóváltás kierőszakolására. A korábban beígért 15+15 százalékos bérfejlesztést is úgy állítja be, mintha az csak a modellváltó egyetemeknek járna.

Több magyar egyetem a legjobb 1000 között

Magyar egyetemek került be a most megjelent US News Best Global Universities 2021-es világrangsorába. A legjobb részeredményt a Semmelweis Egyetem érte el: 87. lett. Az összesített rangsorban az ELTE érte el a legjobb helyezést a magyar intézmények közül, a 414-diket.


Forrás: http://eduline.hu/

Bódis József: a felsőoktatás komplex fejlesztése valósulhat meg a helyreállítási alapból

A felsőoktatás komplex fejlesztése valósulhat meg a koronavírus-járvány okozta károk felszámolását célzó uniós helyreállítási alap Magyarországnak juttatott egy részéből - közölte az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. Bódis József azt mondta: 2021 és 2026 között négyszer annyi uniós forrás áll rendelkezésre a felsőoktatás számára, mint az előző ciklusban.


Forrás: https://koronavirus.gov.hu/

Palkovics: aranyévei lesznek a magyar egyetemeknek

Az innovációs minisztérium vezetője szerint politikamentes lesz az egyetemi pénzosztás, Stumpf István pedig szép feladatot kapott Orbán Viktortól.


Forrás: https://hvg.hu/

Stumpf István: a felsőoktatás megújítása nemzetstratégiai kérdés

Az egyetemek gyenge versenyképességük miatt nagyon rosszul szerepelnek a ranglistákon. Ezért van szükség egy olyan versenyképes struktúra kialakítására, amely közelebb van az üzleti világhoz, és amely lehetőséget teremt egy motivált, a "közép-kelet-európai versenyképességünket és pozíciónkat megalapozó felsőoktatás" létrehozására - mondta Stumpf István kormánybiztos. Szerinte csak akkor fognak a fiatalok Magyarországon továbbtanulni, ha a magyar felsőoktatás képes felzárkózni a prágai, krakkói egyetemhez, vagy akár meg is előzni azokat.


Forrás: https://www.portfolio.hu/

Szajbély Mihály: Veszélyes hazárdjátékba vitték az egyetemet

Kormányzati garancia szükséges ahhoz, hogy ne sérülhessen az egyetemi autonómia alapítványi fenntartás esetén. Erről Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanára nyilatkozott. Elmondta azt is, miért volt példátlan és botrányos a szenátus fenntartóváltást megszavazó múlt pénteki ülése.


Forrás: https://magyarnarancs.hu/

„Törvényi garanciák kellenek, nem ígéretek”

Túl gyorsnak tartja az egyetemek modellváltásának folyamatát a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ), számos nyitott kérdés van, amelyekre nincs válasz, az FDSZ ezért az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségével kezdeményezte a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács összehívását. Dráviczki Sándor FDSZ-elnök a Népszavának úgy nyilatkozott: nem elegendőek a „szép szavak” és az ígéretek, a szakszervezetek törvényi garanciát várnak, hogy a modellváltással ne sérüljön az egyetemi autonómia, valamint a munkavállalók jogai.


Forrás: https://nepszava.hu/

Új információkkal bővült a felvételi tudnivaló

A hivatal közlése szerint a felsőoktatási intézmények a decemberben közzétett adatok egy részét pontosították és új szakokat is meghirdettek az általános felvételi eljárás rendjének megfelelően. A meghirdetett képzésekre február 15-én éjfélig lehet jelentkezni a felvi.hu E-felvételi menüpontjában.


Forrás: https://profitline.hu/

Elszabadultak az indulatok Szegeden

Szombaton szegedi diákok és tanárok tüntettek a szenátus döntése ellen. A Szegedi Tudományegyetem fideszes professzora a modellváltásról döntő szenátusi ülés után mondott le, ahol a kormány akaratának eleget téve megszavazták, hogy az egyetem alapítványi kézbe kerüljön. Az egyetem közkapcsolati igazgatósága pénteken adta hírül: a szenátus többsége támogatta, hogy az SZTE költségvetési intézményből állami alapítású közhasznú alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé alakuljon. A szenátus rendkívüli ülésén a modellváltást 29-en támogatták, 16-an nemmel szavaztak, heten pedig tartózkodtak.


Forrás: https://nepszava.hu/

Elfogadták a kormány ajánlatát a vidéki tudományegyetemek

Tizenötre emelkedik azoknak a felsőoktatási intézményeknek a száma, amelyeket az állam helyett vagyonkezelő alapítványok tartanak majd fenn.


Forrás: https://nepszava.hu/

Lesz Tokaj Egyetem?

A hírek szerint nemsokára pont kerül az elsősorban szőlészeket és borászokat képző Tokaj Egyetem megalapítására, amely a tervek szerint állami intézmény lesz – Sárospatakon. A kormány 150 milliárd forintot irányzott elő rá. Hörcsik Richárd fideszes parlamenti képviselő még a múlt év végén nyilatkozta, hogy „az elképzelés megvalósítása Orbán Viktor miniszterelnök szívügye is”, akivel évek óta egyeztetnek egy ilyen felsőoktatási képzés elindításáról a neves borvidéken.


Forrás: https://m.hvg.hu/

Megleckéztetett értelmiség

A tudományegyetemek orvosi karainak menekítése zajlik-e a kórházi központosítás elől, vagy a kormány vezetőinek hosszú távú politikai céljait szolgálja az egyetemek alapítványi fenntartásba adása? A válasz: mindkettő - írta Riba István.


Forrás: https://hvg.hu/

Döntés még nincs, de a köztévében az SZTE átalakításáról beszéltek

A köztévé szerda délutáni híranyagában kész tényként kezelték, hogy alapítványi modellre vált a Szegedi Tudományegyetem, holott erről csak pénteken dönt majd a szenátus – írja a Szegeder. Az „Átalakul a Szegedi Tudományegyetem – alapítványi fenntartásba kerül az egyetem” című tudósításban Fendler Judit kancellár végig jelen időben beszél a modellváltásról és annak előnyeiről.


Forrás: https://telex.hu/

A PTE összegyetemi plénuma elutasítja a modellváltást

A január 25-én tartott második összegyetemi egyeztetés résztvevői nem látnak esélyt arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem autonómiája megmaradjon alapítványi keretek között. A szabad autonómiájuk elvesztését egyebek között abban látják, hogy a modellváltást követően a kuratórium és az egyetem képviseleti szervei közt alárendelt viszony jönne létre, illetve úgy gondolják, hogy ha külső szerv, nem pedig az egyetem választott testülete döntene abban, hogy ki milyen anyagot és kit taníthat, egyértelműen sérülne az autonómiájuk.


Forrás: http://eduline.hu/


A hvg.hu megszerezte a Pécsi Tudományegyetem elé kerülő előterjesztést, amelyet megszavaztat pénteken Miseta Attila rektor a szenátussal. https://hvg.hu/

Az orvostörvény élesedése előtt modellváltásba hajszolnák az orvosképző egyetemeket

Nagy hajtásban, hetek alatt vezényelnék le az egyetemi modellváltást az orvosképzést nyújtó egyetemeknél. Bár az intézmények hivatalosan maguk kérhették ezt, több jel is arra utal, hogy valójában belehajszolják őket a nagyobb önállósággal, több pénzzel és régiós vezető szereppel kecsegtető, de végső soron az autonómiájukat fenyegető váltásba.


Forrás: https://hvg.hu/

Zárt ajtók mögött szavazta meg a szenátus, hogy alapítványi egyetem legyen az intézmény.

A Debreceni Egyetem kezdeményezi, hogy a felsőoktatási intézmény állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át. Erről rendkívüli ülésén, 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az egyetem szenátusa csütörtökön.


Forrás: https://hvg.hu/

Nem minden felvételizőnek kell emelt szintű érettségi

Tavaly óta valamennyi alap- és osztatlan szakon felvételi követelmény az emelt szintű érettségi, de vannak kivételek, ide tartoznak például a művészeti képzések vagy az edzői szak – hívta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese. Vanó Renáta az Educatio oktatási szakkiállításon hangsúlyozta: az emelt érettségi kritériuma kiváltható bizonyos, korábban megszerzett oklevelekkel is.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

21 professzor szólalt fel a Debreceni Egyetem modellváltása ellen

Cáfolják a Debreceni Egyetem vezetésének állítását, miszerint „széleskörű és intenzív egyeztetés történt” az intézmény modellváltása kapcsán, a 21 Debreceni Professzor Facebook-oldalt működtető oktatók. A 21 professzor, aki mind az MTA doktora is, úgy látja: az egyetem alapítványi tulajdonba adásáról szóló múlt heti döntést az egyetemi nyilvánosság kizárásával és elhamarkodottan hozta meg az intézmény szenátusa.


https://merce.hu/

Zökkenőmentes a Miskolci Egyetem modellváltása

A Miskolci Egyetem modellváltásának részeként megújul a campus, korszerűsítik a kollégiumokat, és egy csomagban kínálják a munkaerőpiacon előnyt jelentő tárgyakat – erről is beszélt Horváth Zita, az intézmény új rektora. Az egyetem vezetője szerint az átállással az oktatók több pénzt vihetnek majd haza, valamint az intézmény is tartalékokat képezhet a költségvetésében.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Akadémikusok is tiltakoznak az egyetemi átalakítások ellen

Az MTA elleni kormányzati támadás kivédésére létrejött Akadémiai Dolgozók Fóruma közölte: az átalakítás láthatóan nem vezet a felsőoktatás minőségének javulásához, pedig ez lett volna az alapítványi egyetemek létrehozásának egyik alapvető célja.


Forrás: http://eduline.hu/

Az Oktatói Hálózat szegedi tagozata nyílt levelet írt a Szegedi Tudományegyetem szenátorainak

Arra kérik az SZTE szenátorait, hogy szavazzanak az átalakulás ellen.” Feltehetően szólnak racionális-gazdasági érvek az átszervezés mellett, de arra kérik a szenátust, hogy mérlegelje az érveket és az értékeket. "Megéri-e rövid távú gazdasági érdekek és hasznok nevében feláldozni az Egyetem önrendelkezési jogát? Mennyi pénzért érdemes eladni ezt a jogot? A következő évekre kilátásba helyezett többszáz milliárd forint és a megígért 2x15%-os béremelés elegendő összeg ehhez?”


Forrás: http://eduline.hu/

Az Orbán-rendszer uralni akarja a felsőoktatást

„Első pillantásra meghökkentőnek, derült égből villámcsapásnak tűnhet az Orbán-kormány legújabb törekvése, vagyis az állami egyetemek – köztük már a nagy vidéki tudományegyetemek – futószalagon történő átadása vagyonkezelő alapítványok. Ez együtt jár azzal, hogy a „magánosított” intézmények kuratóriumaiba fideszes politikusok vagy a kormánypárthoz lojális üzletemberek kerülnek. Ám ha áttekintjük az elmúlt tíz év, sőt az azt megelőző időszak történéseit, talán nem is lesz annyira meglepő a végkifejlet.”


Forrás:https://nepszava.hu/

Már 2012-ben is esélytelen volt bekerülni az első 200-ba, ma ez még inkább így van

Önmagában a fenntartóváltás biztosan nem eredményez majd jelentős javulást az egyetemek rangsorhelyezésében - mondja a magyar felsőoktatás külföldi megítéléséről Fábri György egyetemi docens, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának vezetője, akit a modellváltó egyetemek és a nemzetközi rangsorszereplések kapcsolatáról is kérdezett az Eduline.


Forrás: http://eduline.hu/

Az SZTE FDSZ állásfoglalása a fenntartó modellváltásról

1. Az átalakításról szóló döntés előtt legyen ismert a Kuratórium elnökének, tagságának és a Felügyelő Bizottság elnökének a személye. A kiválasztás szakmai alapon történjen, abban lehetőleg pártokhoz köthető személyek ne kapjanak helyet.

2. Az alapító ITM írásban vállaljon hosszú távú garanciát (25 év) az egyetem finanszírozására.

3. Az egyetem szervezeti és szakmai függetlensége ne sérüljön. A szenátus és a kari tanácsok hatásköre maradjon változatlan.

4. A választott tisztségviselő megbízatása azok lejártáig tartson, és a megbízatás tartalma maradjon változatlan.

5. Az egyetemi struktúra átalakításaihoz a szenátus egyetértése legyen szükséges.

6. Az oktatási, kutatási szabadság változatlanul maradjon, ezt a kuratórium írásban rögzítse. Szem előtt kell tartani, hogy az egyetemi képzési programokat nem lehet kizárólag gazdasági megfontolások alapján működtetni.

7. A munkavállalók jogai ne csorbuljanak. Legalább 5 évig maradjon meg az utazási kedvezmény, a jubileumi jutalom, és minden olyan juttatás, amely eredetileg a közalkalmazotti státuszhoz kötött. Az oktatók / kutatók rugalmas munkarendje maradjon változatlan.

8. A beígért bérfejlesztés szakmai alapon történjen, visszamenőlegesen 2021 januárra, annak módjába és mértékének meghatározásába a karok vezetőit vonják be. Differenciálás csak átlátható, minőségi kritériumok alapján történhet.

9. A tárgyalások menetébe vonják be a karok, az érdekképviseleti szervek és a hallgatók képviselőit.

10. A változásról a legszélesebb körben legyen tájékoztatás, illetve a változást illetően kérjék ki az egyetemi közösség véleményét.

Az SZTE is elismerte, zajlanak tárgyalások a fenntartóváltásról

A Szegedi Tudományegyetem a következő, 2021-2024. közötti időszakra vonatkozó - most készülő - Intézményfejlesztési Terve keretében vizsgálja az intézmény lehetséges, legoptimálisabb működési modelljeit.


Forrás: https://eduline.hu/

A Pécsi Tudományegyetem is tárgyal a modellváltásról

Az egyetem vezetése tájékozódó megbeszélést folytatott Bódis József államtitkárral.


Forrás: https://magyarnarancs.hu/

Vizsgálják a fenntartóváltás lehetőségét a Debreceni Egyetemen

Sajtóközleményben reagált a ma megjelent átszervezési hírekre a Debreceni Egyetem. Úgy néz ki, a Szegedi Tudományegyetem is hamarosan államiból alapítványi egyetemmé válhat, ugyanis a napokban felröppent a hír, miszerint egy év elején összehívott rendkívüli ülésén felvetődött az is, az egyetemen kilátásban van egy esetleges fenntartói átszervezés. A szegedi egyetem mellett úgy tudni, Pécsett, Debrecenben is téma a fenntartóváltás lehetősége.


Forrás: https://eduline.hu/

Az orvosképző egyetemek maguk dönthetnek a sorsukról
Az orvosképző egyetemek dönthetnek lehetséges modellváltásukról - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Több épületbe szórják szét az SZFE oktatási helyszíneit

Nem elég, hogy nem maradnak a Vas utcában a képzések, még fel is darabolják a színművészetisek eddigi rendszerét - értesült az RTL Híradója.


Forrás: https://eduline.hu/

Sok egészségügyi hallgató lehetetlen helyzetbe kerül a tesztelés miatt

Az egészségügy egyre súlyosabb terhei miatt bevetette a kormány az orvostanhallgatókat is a koronavírus-tesztek elvégzésére, az elmúlt időszakban azonban több kérés is érkezett a Hallgatói Szakszervezethez: rektori büntetéssel és esetleges eltanácsolással fenyegetett a rektori vezetés és a hallgatói önkormányzat, ha visszautasították - az eleinte hivatalosan önkéntes - kirendelést. Van olyan hallgató, aki tanulmányai megszakítására kényszerült.


Forrás: https://merce.hu/

Az FDSZ és a PSZ tiltakozik az ellen, hogy a tanító- és óvodapedagógus-képzés fenntartóváltásait „kizárólag politikai, hatalmi szempontok vezéreljék”

- idézte a közleményt a Pesti Hírlap, amely jelezte: a kormány kezdeményezte az egri érseknél az Eszterházy Károly Egyetem fenntartásának átadását. A váltás országos jelentőségű lesz, mivel a kormány Egert pedagógusképzési centrumnak álmodta meg. „A kormány szándéka szerint csak az ELTE tanítóképzése maradna semleges felekezetileg, ki tudja, meddig” – mondta Gosztonyi Gábor. A PSZ alelnöke szerint a tanítóképzés csaknem 40 százaléka eddig is egyházi intézményekben folyt, de úgy látszik, ez nem elég. „Orbán Viktor szerint az oktatásra költött pénz a legjobb helyen az egyháznál van – ennek lehetünk most tanúi” – tette hozzá. Szerinte a lelkiismereti és vallásszabadság, valamint a felekezeti szempontból semleges oktatás alapvető állampolgári jog, amit az államnak kell biztosítania. (A PSZ alelnöke a lap csütörtökön délután megjelent számának nyilatkozott december 2-án.)


Forrás: https://pestihirlap.hu/2020/12/03/egyhazakon-keresztul-szerzett-iskolak/

Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadványa

A Budapesti Corvinus Egyetem vezeti a vezeti a hallgatói kiválóság alapján összeállított társadalomtudományi képzéseket indító egyetemek rangsorát. Az oktatói kiválóság alapján készült lista élén pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem áll.


Forrás: https://eduline.hu/

Szolidaritási tüntetés volt Berlinben az SZFE mellett
A megmozdulást az egyik színművészeti főiskola diákjai szervezték, a szónokok követelték a magyar társintézmény
autonómiájának visszaállítását.

Gránitszabályok az egyetemeken

Több pontban is kiegészítené a nemzeti felsőoktatási törvényt az a javaslatcsomag, amelyet szerda éjjel nyújtott be a parlamentnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények

módosításáról szóló törvényjavaslat egyebek mellett az egyetemeket fenntartó alapítványok jogainak törvényi – némely ponton sarkalatos törvényi – megerősítésével igyekszik bebetonozni a közelmúltban lezajlott fenntartóváltásokat.


Forrás: https://nepszava.hu/

Ámen (pedagógusképzés)

A köznevelés területén már lassan egy évtizede egyre nagyobb teret kapnak az egyházak: a felekezeti óvodák, általános iskolák, gimnáziumok száma 2010 óta majdhogynem megduplázódott. A képbe nagyon is beleillik, hogy a felsőoktatásból is nagyobbat haraphassanak. Az sem véletlen, hogy most épp a tanítóképzés van terítéken, hiszen az egyházi felsőoktatási intézmények egyik fő profilja a pedagógiai és szociális képzés. Ráadásul ez az egyik olyan terület, ahol egyre halmozódnak a problémák, a megoldáskeresést pedig szívesen rábízná másra a jelenlegi politikai garnitúra – írta Juhász Dániel.


Forrás: https://nepszava.hu/

„Puszta hatalmi őrjöngés” a félév érvénytelenítése a SZEF-en

Kormányrendeletre hivatkozva érvénytelenítenék az SZFE-sek félévét, ám az Oktatási Jogok Biztosa szerint nincs erre jogalapja a kuratóriumnak.


Forrás: https://nepszava.hu/

Önálló egyeteme lehet majd Sárospataknak

Nemzetközi hatású, önálló egyetemként támadhat fel az utóbbi években nehéz időszakot átélő sárospataki felsőoktatás.


Forrás: https://www.zemplen.hu/

Mi áll a pedagógusképzés egyházi kézbe való átjátszása mögött?

Bár a tanárképzés a tudományegyetemeken maradna, a legújabb hírek szerint a tanító- és óvodapedagógusokat képző helyek közül több is egyházi fenntartásba kerülhet. Arról, hogy mi állhat a háttérben, és mit jelenthet mindez az oktatásban, Trencsényi Lászlóval, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökével beszélgetett Millei Ilona.


Forrás: https://hirklikk.hu/

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik az ellen, hogy a tanító- és óvodapedagógus-képzés fenntartóváltásait kizárólag politikai, hatalmi szempontok vezéreljék. Közös közleményünk kiadását nem az egyházi intézményfenntartás támadása, végképp nem egyházellenesség motiválja, hanem a világnézetileg semleges oktatás iránti aggodalom.

A kormányzat rendeletével újból súlyosan megsérti a már egyébként is erősen megnyirbált egyetemi autonómiát!

A Kormány 522/2020. (XI.25.) rendelete a veszélyhelyzet idején a felsőoktatást érintő egyes szabályok kapcsán arról rendelkezik, hogy „a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatóak, illetve azok nem ellenőrizhetőek általa."


A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöksége felhívja a kormány figyelmét, hogy a tanulmányi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos kérdések megítélése nem az egyetemek fenntartóinak, hanem vezetőinek és oktatóinak kompetenciája! Kérjük a rendelet alkotóit, ne éljenek vissza a nehéz helyzettel, és ne teremtsenek bizonytalanságot a hallgatók és oktatók körében. Az online oktatás minden résztvevőnek nagy kihívás és az ilyen felesleges és hibás szabályozás tovább ront ezen.


Véleményünk szerint tartózkodni kell minden olyan intézkedéstől a felsőoktatásban, amely felveti a politikai célzat lehetőségét, és az egyedi esetek törvények általi szankcionálását. Az ilyen, jogszabályalkotás súlyosan rombolja a közbizalmat, tendenciájában

pusztító káoszhoz vezet.


Az FDSZ Elnöksége felszólítja a kormányt az egyetemi autonómiát sértő rendeletének visszavonására!


FDSZ

Az egyetem fenntartója dönthet úgy, hogy érvényteleníti a tanévet

A szerda éjjel megjelent kormányrendelet ad erre lehetőséget - írja a hvg.hu.


Forrás: https://eduline.hu/

Lassan összeomlik a tanárképzés, mit tesz ellene a kormány?

Komoly gondban vannak a tanárképzést indító egyetemek. Illetve ha megvalósul, hogy újabb és újabb intézmények kerülnek egyházi kézbe, előbb-utóbb világnézetileg elkötelezetté válhat a tanítóképzők nagy része.


Forrás: https://eduline.hu/

A Színművészetisek szerint nincs ok a félév érvénytelenítésére

Remélik, a félévtörlésre nem lesz szükség, hiszen már hetekkel ezelőtt összerakták az oktatási tevékenységük igazolásához szükséges többszáz oldalas dokumentációt.


Forrás: https://eduline.hu/

A tanítóképzőket lenyelik az egyházak, a tanárképzés lassan összeomlik

Világnézetileg elkötelezetté válhat a tanítóképzők többsége a kormány elképzelése szerint, ha megvalósul, hogy újabb és újabb intézmények kerülnek egyházi kézbe. Az égető pedagógushiányt a hallgatók mielőbbi éles gyakorlatba állításával orvosolnák.


Forrás: https://hvg.hu/

Egyházi kézbe szervezné ki a kormány a tanítóképzés nagyobb részét

A kormány kifejezett szándéka, hogy a pedagógusképzésben az egyházak sokkal fontosabb szerepet játsszanak, mint eddig – olvasható az e heti HVG-ben. A tanárképzés a tudományegyetemeken maradna, de a tanító- és óvodapedagógusokat képző helyek közül több is egyházi fenntartásba kerülhet.


Forrás: https://hvg.hu/

Az SZFE Színházművészeti Intézetének is új vezetője lett

Bodolay Géza rendező már alá is írta az egy éves szerződést a Színház és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE).


Forrás: https://eduline.hu/

A követelés, tárgyalási alap a hallgatók szerint

„Kész vagyunk a Minisztériummal való egyeztetésre, amennyiben biztosítják a jogainkat, és egyenjogú tárgyalópartnerként kezelnek minket. Követeléseinkre tárgyalási alapként tekintünk. Hisszük, hogy ezek egy érdemi egyeztetés feltételei, mely során közös, szakmai és oktatási szempontok mentén olyan kompromisszum születhet, mely mindkét fél, és mindemellett a teljes magyar társadalom érdekeit is szolgálja” - írta az SZFE hallgatói önkormányzata.


Forrás: https://mandiner.hu/

Hét magyar egyetem a THE listáján

Az Eduline a legjobb orvosi, mérnöki és fizikai képzést indító magyar egyetemeket sorolja a Times Higher Education (THE) rangsorai szerint.


Forrás: http://eduline.hu/

Az egyetemeket nem lehet sertéshizlaldaként működtetni

Csaba László közgazdászt, a CEU és a Corvinus Egyetem professzora szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen most az történik, ami már elkezdődött az akadémián, a CEU esetében, ez van a Corvinus Egyetemen is, hogy a hatalom nyers erőt vet be. De az SZFE tanári kara fajsúlyosabb, mint a Corvinus irányítói csapata. Ezért kiállnak az intézményükért, a diákjaikért, az elveikért. A közvélemény pedig rádöbbenhet, hogy a hatalom látványosan, minden kontrollt elveszítve rátör a diákságra.


Forrás: https://hirklikk.hu/

2021-től ismét szükség lesz nyelvvizsgára a diploma megszerzéséhez

Az áprilisban bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv értelmében nyelvvizsga nélkül is szerezhettek diplomát, akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek. Az ITM tervei alapján nem lehet arra számítani, hogy 2021 januárjától is részesülnek kedvezményében, akik 2020. augusztus 31. után záróvizsgáztak. Indoklásuk szerint ugyanis „nem képzelhető el európai műveltségű magyar értelmiség idegen nyelv ismerete nélkül.”


Forrás: https://oktatas.atlatszo.hu/

Az egyetemek maguk dönthetnek az átállásról, a digitális tanrendről

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a kormány és az operatív törzs, ha kell, szigorít, de az egyetemeken múlik a döntés.


Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/

HÖOK: ha a távoktatás segíti a járvány kezelését, meg kell fontolnunk az átállást

Országos hallgatói felmérést készít a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a távoktatásra való átállásról. Mint írják: az elmúlt hetekben aggasztóan gyorsult a járvány terjedése, „melynek lassítása közös felelősségünk. A 300.000 magyar hallgató a legaktívabb társadalmi csoport a közösségi érintkezések tekintetében, akik a napi egyetemista elfoglaltságaikon túl a települések között is gyakran utaznak.”


Forrás: https://alfahir.hu/

Autonómiát az SZFE-nek! Autonómiát minden egyetemnek!

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárainak az egyetemi autonómia megőrzésére irányuló küzdelmét! Tiltakozik minden megfélemlítés, kényszerrel vagy erőszakkal való fenyegetés ellen! Követeli, hogy párbeszéddel és megegyezéssel oldják fel a konfliktust!


Forrás: https://mandiner.hu/

Autonómiát az SZFE-nek! Autonómiát minden egyetemnek!

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) polgárainak az egyetemi

autonómia megőrzésére irányuló küzdelmét! Tiltakozunk minden megfélemlítés, kényszerrel vagy erőszakkal való fenyegetés ellen! Követeljük, hogy párbeszéd és megegyezés útján oldják fel a konfliktust!


Felszólítjuk a felsőoktatás minden szereplőjét és kérünk minden jóérzésű, a tanulás és tanítás, a tudomány és a művészet szabadságát fontos értéknek tartó polgárt, hogy adják Ők is támogatásukat az SZFE és az egyetemi autonómia védelméhez! Valljuk, hogy az akadémiai szabadság, az egyetemi autonómia, a kutatás és az oktatás egysége, a humanizmus, az európai – köztük számos magyar – egyetem rektora által megerősített Magna Charta Universitatum alapelveinek érvényesülése feltétele

annak, hogy az egyetemek betölthessék a közjót szolgáló hivatásukat.


A felsőoktatásban zajló egyetemi átalakulások – köztük a közfigyelem előterében álló Színház- és Filmművészeti Egyetemé – fejleményei megerősítenek abban a meggyőződésünkben, hogy szükséges a magyar magánegyetemekre vonatkozó törvényi szabályozás korrekciója. Felhívjuk a felsőoktatási és tudományos közélet érintettjeit, a közvélemény szereplőit, a kormányzati felelősöket, hogy tegyenek lépéseket a felsőoktatást szabályozó törvények olyan módosítására, amelyek biztosítják az érintett egyetemek számára a szerepük betöltéséhez nélkülözhetetlen autonómiát!


Elnökség

Nincs döntés a Kaposvári Egyetemről
Nem született döntés a kaposvári karok egyházi fenntartásba adásáról - így reagált a Magyar Nemzet megkeresésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium, miután a Népszava korábban arról írt: tárgyalások folynak a szaktárca, a kaposvári önkormányzat és a református egyház között arról, hogy a Szent István Egyetem és a Kaposvári Egyetem összeolvadásával létrejött intézmény szinte összes, a somogyi megyeszékhelyen működő kara a jövőben egyházi fenntartásba kerüljön.

A béremelés ára az egészségügyben: csapdába csalták az orvostársadalmat

Komoly meghökkentést keltett az orvosok rendkívüli béremelését megalapozó új szolgálati törvény hétfőn parlament elé terjesztett szövege, mert az ágazat foglalkoztatási viszonyait teljes egészében át kívánja alakítani és leginkább a fegyveres testületek működéséhez tenné hasonlóvá az egészségügyet. A javaslat még az orvosi kamarát is meglepte és ők is – akárcsak az érintett szakdolgozói kamara – három-négy órát kaptak arra, hogy beküldjék véleményüket. A szakdolgozók részéről egyértelmű volt az elutasítás, hiszen míg az orvosok legalább béremelést, ők semmit nem kapnak a foglalkoztatási körülményeik teljes átalakításáért cserébe. Bár az Emmi közleményben hosszasan magyarázta, hogy a szakdolgozóknál évek óta folyik egy bérfejlesztés, ez nyilván nem gyógyír a váratlan korlátozásokra.


Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslatot, amely alapján az orvosok három lépcsőben - először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban - kaphatnak béremelést.


Forrás: https://nepszava.hu/

További a témában: https://nepszava.hu/

A CEU marad Bécsben, de újra lesznek amerikai akkreditációjú programok Budapesten

Ismertette terveit a Közép-Európai Egyetem, miután az Európai Bíróság kimondta: sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása (közismertebb nevén lex CEU), ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni.


Forrás: https://hvg.hu/

Varga Judit miniszter szerint elfogadhatatlan a kettős mérce

Az igazságügyi miniszter a Facebookon kiemelte: a jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania Magyarországon. A vitatott törvény tucatnyi felsőoktatási intézményt érint, legtöbbjüknek nem jelentette gondot megfelelni a passzus rendelkezéseinek.


Forrás: https://hirtv.hu/

Sztrájkolni is készek az SZFE munkatársai

Egyre többen csatlakoznak a sztrájkfelhíváshoz, már az első napon 85 munkatárs jelezte, hogy szeptember 21-től részt vesz a tiltakozásnak ebben a formájában is, ha nem sikerül eredményt elérni a sztrájktárgyaláson. Hozzá kell tenni, néhány hete szakszervezeti alapszervezet is létrejött az egyetemen, ennek titkára, Csató Kata mesteroktató szintén tagja a tárgyalódelegációnak. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) szeptember 24-re tervezett küldöttgyűlése dönt hivatalosan az SZFE szakszervezetének felvételéről tagjai sorába. Egyébként az FDSZ elnöke, Dráviczki Sándor tegnap levélben

kért időpontot Palkovics László innovációs minisztertől, hogy a színművészetin kialakult helyzetről, és általában az új alapítványi fenntartói formáról tárgyaljanak. A kulturális terület több szakszervezete is szolidaritását fejezte ki az egyetem munkatársainak akciójával.


Forrás: https://nepszava.hu/

- közölte Csató Kata, az egyetem oktatója az egyetemfoglalók sajtótájékoztatóján csütörtökön, a blokád tizedik napján.

Csaknem 110 ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsga nélkül

Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően - jelentette be közösségimédia-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai

államtitkára. A gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat.


Forrás: https://hirado.hu/

Egy járókelő érdeklődött, politizál-e a gimi, hiszen diákjai támogatták az SZFE-t – a tankerület leszedette a molinókat

Az Újbudai József Attila Gimnázium diákjai is szolidaritásukat akarták kifejezni a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival. Juhász András igazgató elmondta: néhány diák kereste meg azzal, hogy élve a szabad véleménynyilvánítás lehetőségével, kitehetnek-e az SZFE-vel szimpatizáló molinókat. – Igent mondtam, hiszen erre neveltük őket, arra, hogy szabadon fejtsék ki a véleményüket, milyen alapon tiltottam volna meg nekik ezek után? – magyarázta döntését az igazgató. Ezután viszont egy járókelő felhívta az igazgatót telefonon, és megkérdezte tőle, hogy politizál-e az iskola. Az igazgató hosszan magyarázta neki, hogy ezzel szerinte nem politizáltak. Az illető mégis bejelentést tett a fenntartónál, a tankerület pedig megkérte az igazgatót, hogy szedjék le a molinókat.


Forrás: https://444.hu/

„Harmadik figyelmeztetés” – több ezren álltak be az SZFE élőláncába

Felszólalt az egyetem hallgatói képviselete és felsorolták a követeléseiket. Upor László, felmondási idejét töltő rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes felolvasta a rektori utasítást és hivatalosan is megerősítette az egyetem körül kialakult helyzet megvitatása és elemzése miatt egy héttel később kezdődne a tanév.


Forrás: http://eduline.hu/

Az SZFE kuratóriuma indoklást szeretne

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát nem értesítette Upor László, az SZFE rektorhelyettese arról, hogy elhalasztja az egyetemen a tanév megkezdését és meghosszabbítja a beiratkozás határidejét.


Forrás: http://eduline.hu/

Az egyetemfoglalásról

Nem rejti az Orbán-kormány véka alá, mit gondol az oktatásról. Mivel az államot céghálóként működteti, kizárólag üzleti szempontjai vannak: igyekszik az oktatást a lehető legolcsóbban letudni, úgy, hogy senkinek ne jusson a regnáló elit hasznára átalakított állam szempontjából felesleges tanuláslehetőség. A további, minimális feletti többletráfordítás pedig kegygyakorlásként, és lojalitásvásárlásként működik. A Mérce cikke.


Forrás: https://merce.hu/

Tartós ellenállásra készülnek az egyetemfoglalók

Hosszú ideig tartó blokádra készül a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét lezáró hallgatói csoport és ennek érdekében házirendet is alkottak sajtóinformációk szerint. Szerdán az SZFE távozó, felmondott vezetői közleményben válaszoltak az Állami Számvevőszék aggályaira: szerintük a számvevőszék nincs tisztában az egyetemek működésével. Az ÁSZ jelentése alapján a színművészeti gazdálkodását mintegy tíz éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik. A számvevőszék felhívta a figyelmet az SZFE modellváltásával kapcsolatos, a törvényi előírások érvényesítését biztosító átadás-átvétel előkészítésére és megvalósítására a közpénzekkel és közvagyonnal való átlátható elszámolás megteremtése érdekében – írta a

Magyar Nemzet.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Csak a főszereplők nem mentek el a tárgyalásra

Az egyetem nem tárgyal a kuratóriummal, Vidnyánszky Attila éppen nem ért rá: helyettük rektorok és HÖOK-vezetők

fejtegették, hogy bizony, tárgyalni kellene.


Forrás: https://nepszava.hu/

Új tanév – új kihívások – régi gondok!

Egy évvel ezelőtt, amikor a felsőoktatás egésze az EMMI-től átkerült az ITM-hez, hangot adtunk annak a reményünknek, hogy ez az átalakulás nem az állam felsőoktatásból való további kivonulását és a felsőoktatási dolgozók szerzett jogainak csökkentését készíti elő. Sajnáljuk, hogy félelmünk jóslatként válik valósággá. Ismét elmaradt a széleskörű egyeztetés és a közös célok tisztázása, miközben számos felsőoktatási intézmény fenntartói modellváltása földindulásszerűen megtörtént. A kormányrendelet garantál ugyan egy 15%-os bértömegnövekedést a fenntartót váltó egyetemeknél, de az állami körben maradt intézményekben a dolgozók bérezésének jogszabályi alapjai változatlanok maradtak.

Nem, nem odázható tovább a felsőoktatásban a bérszínvonal jelentős emelése!

Igen, kulcsfontosságú az oktatói bértábla megalázóan alacsony garantált bérminimum-elemeinek jelentős emelése, és igen, elengedhetetlen az oktatás/kutatást támogató dolgozók körében felsőoktatási ágazati bértábla bevezetése a torz közalkalmazotti bértábla kiváltására. Kétségtelen, hogy válságos időkben nem könnyű forrásokat előteremteni, de itt a kormány évtizedes adósságáról van szó, és ha tovább halogatják a garantált bérek emelését, az az új kihívások miatt végleg ellehetetleníti a teljes felsőoktatást.


FDSZ Elnökség


Forrás: http://os.mti.hu/

Veletek vagyunk SZFE! Az autonómia törvényi biztosítását minden alapítványi egyetemnek!

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) támogatásáról biztosítja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóit, oktatóit és hallgatóit az egyetem autonómiájának megőrzésére irányuló küzdelmükben! Felszólítjuk a felsőoktatás minden szereplőjét és kérünk minden jóérzésű, a tanulás, a tanítás és a tudomány szabadságát fontos értéknek tartó polgárt, hogy adják Ők is támogatásukat a SZFE és az egyetemi autonómia védelméhez!

A jelenlegi törvényi feltételek nem nyújtanak garanciát az egyetemi autonómia megőrzésére a fenntartót váltó intézményeknél. Szükséges tisztázni és törvényileg rögzíteni, hogy a fenntartó az új modellben sem vonhatja el az intézmények szenátusainak korábban biztosított törvényes jogokat, de szükséges biztosítania a Szenátus mint alapvető legmagasabb irányító testület szerepét!

Az eddigi átalakítások tapasztalatai ismeretében az FDSZ felszólítja a kormányzatot, hogy az érintett érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve olyan törvénymódosításokat kezdeményezzen, amelyekkel javítja a modellváltás jogszabályi feltételeit az egyetemi autonómia és a szerzett munkavállalói jogok megőrzésének érdekében! Teremtse meg egy ágazati kollektív szerződés kialakításának jogszabályi feltételeit! Biztosítsa a versenyképes, önálló, független felsőoktatást az ország jövőjének érdekében!


FDSZ


Forrás: http://os.mti.hu/

Az egyetem vezetése szerint az autonómia minden lényeges elemét felszámolták, ezért kénytelenek távozni.

Lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és a szenátusa is hétfőn, amit egy sajtótájékoztatón jelentett be Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes. A döntést azzal indokolták, hogy az új alapítói okiratban minden jogkörétől megfosztották az egyetem vezetését és a szenátust.


Forrás: https://hvg.hu/

Az ÉSZT szolidáris az SZFE oktatóival és hallgatóival

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) megdöbbenve figyeli, hogy a több mint százötven éves Színház és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) milyen arrogáns támadás érte a fenntartó részéről. Az egyetemi autonómia lerombolása, a szakmai kérések és érvek figyelmen kívül hagyása intő példa lehet a többi átszervezés előtt álló magyar egyetem számára is.

Forrás: https://www.eszt.hu/

A jelen nyilatkozatot aláíró 5 magyar szakszervezeti konföderáció kezdeményezi, hogy a Covid-19 járványhelyzet ismételt erősödése miatt Magyarország Kormánya az országos érdekegyeztetési intézményrendszer (VKF és OKÉT) keretei között folytasson érdemi konzultációt a következő negyedév és az előttünk álló két év gazdaság- és munkaerőpiaci védelmének kérdéseiről.

Forrás: https://www.eszt.hu/

Második hullám az egyetemeken

Több intézményben hibrid oktatásra készülnek, a tömeges előadásokat online fogják megtartani, de más órákat a hagyományos módon zajlanak. A hallgatóknak arról is nyilatkozniuk kell, jártak-e külföldön. Újabb egyetemi gólyatáborban találtak koronavírus fertőzötteket, akiket Pécsett kezelnek elkülönítve. A Szent István Egyetem szarvasi táborában 5 fertőzöttet találtak, ezután törölték az intézmény többi hasonló programját. A SOTE gólyatáborának szervezői elmondták, hogy a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett rendezték meg az esemény.


Forrás: http://www.atv.hu/

A Szent István Egyetem Budai Campus hallgatóinak augusztus 15. és 19. között, Szarvason rendezett gólyatáborban koronavírusos megbetegedés történt.

Az egyetem közölte, hogy a gólyatábor résztvevői és szervezői közül 5 embernél mutatták ki a Covid-19-et, mind tünetmentesek, és nem hagyják el az otthonukat az előírt két hétig.


Forrás: https://eduline.hu/

Négy hallgatónál mutatták ki a koronavírust, miután hazamentek a Budapesti Corvinus Egyetem bükkszéki gólyatáborából.


Forrás: https://eduline.hu/

Ilyen lesz az őszi félév az egyetemeken: legfontosabb dátumok és szabályok

Sok egyetemen már javában zajlanak a tantárgyfelvételek, hamarosan elindul a kollégiumi beköltözés, gólyahét vagy jön a tanévnyitó. De mikor kezdődik az egyetem, mikor lesznek az első órák? Mutatjuk a legfontosabb dátumokat nem csak elsőéveseknek.


Forrás: https://eduline.hu/

Középiskolás fokon sem fog tanulni a nép, mert nem lesz kitől

Kevés diák került be a műszaki és a természettudományi felsőoktatásba, tanárok pedig minden korábbinál kevesebben akarnak lenni.


Forrás: https://hvg.hu/

A Pécsi Tudományegyetem sajtóközleménye a gólyatáboros koronavírusos esetekkel kapcsolatban 2020.08.26. A sajtóközleményt az alábbiakban olvashatja!


Forrás: http://www.pecsinapilap.hu

Szemüveg térítés

Kedves Kollégák!

 

A legutóbbi SZB ülésen elhangzottaknak megfelelően szakszervezetünk a Kancellár Asszonyhoz fordult az ügyben, hogy a képernyő előtti munkavégzéshez használatos szemüveg készíttetésének költségeihez történő egyetemi hozzájárulás legyen kiterjesztve a tanárokra is, tekintettel például az online oktatás miatti erősen megnövekedett idejű monitorhasználatra.

 

Csatolt levelünkben a Kancellár Asszony engedélye olvasható, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy oktató, tanár, pedagógus kollégák is jogosultak a szemüveg-támogatásra az 5/2018. (VII.06.) sz. kancellári utasítás értelmében.


Link: 5/2018.(VII. 06.) sz. kancellári utasításaz éleslátást biztosító szemüveg térítésének rendjéről

Kevesen jelentkeztek idén a felsőoktatásba

Idén döbbenetesen kevesen, mindössze 91 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. 2010-11-ben 140 ezer, 2002-2004-ben pedig 160 ezernél is több jelentkező volt. Az idei visszaesés jóval nagyobb a korcsoport létszámának csökkenésénél.Magyarországon kulcskérdés a jelentkezők száma, a 20-24 évesek felsőoktatásban való részvétele ugyanis elmarad az uniós átlagtól: a magyar fiatalok körében ez az arány 26 százalék volt 2018-ban, miközben az EU-tagállamok átlaga 35 százalék volt. Az elmúlt tíz év kormányzati intézkedései nem éppen a főiskolai és egyetemi képzések népszerűsítéséről szóltak, épp ellenkezőleg, jelentősen megnehezítették a felsőoktatásba való bejutást és az intézmények működését is.


Forrás: https://g7.hu/

Nem lesz közös „nemzeti orvosegyetem”

Sem az orvos-, egészségtudományi egyetemek vezetésének, sem a fenntartató minisztériumnak nem szándéka egy közös orvosegyetem létrehozása – közölte megkeresésünkre a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Semmelweis Egyetem, miután arról érdeklődtünk, igazak-e a hírek, melyek szerint a négy orvosképző egyetem karainak ...


Forrás: https://nepszava.hu/

A felsőoktatásba jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre

Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott tájékoztatót. Elmondta: a nagy

egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években. Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese jelezte: pótfelvételi idén is lesz, akit nem vettek fel, vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még adhat be kérelmet. Idén - az elmúlt évektől eltérően - állami ösztöndíjas formában több képzési területre is lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban.


Forrás: https://www.napi.hu/

Kihirdették a ponthatárokat - 8 ezer jelentkező pedagógusképzésre

Több felsőoktatási képzésre is a négyszázat meghaladó pontszámmal lehetett bejutni idén is. Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta az ősszel induló felsőoktatási képzések ponthatárait. Tavalyhoz képest visszaesett a jelentkezők száma, de a fiatalok preferenciái nem változtak. Az ősszel kezdődő képzésekre 91 460-an felvételiztek, közülük több mint 81 ezren államilag támogatott helyre szerettek volna bekerülni, mintegy tízezren választottak fizetős képzést. Régóta köztudott, hogy kevés a pedagógus a köznevelésben, ezzel kapcsolatban jó hír, hogy a felvételin ismét sokan választották ezt a területet. A legtöbb fiatalt vonzó alapszakok tízes listájára megint felkerült a gyógypedagógus- és az óvodapedagógus-képzés. Az összes képzési szintet figyelembe véve több mint nyolcezren készülnek pedagóguspályára, és ezek csak az első helyes jelentkezők. Ha azokat is beleszámítjuk, akik hátrébb sorolva jelölték meg ezt a területet, akkor több mint 11 ezer fiatalról beszélhetünk. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár azt ígéri: a tanári utánpótlás biztosítása érdekében idén valószínűleg a pótfelvételin is lesznek ingyenes helyek a pedagógusképzésben.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

A Corvinusra 33 százalékkal jelentkeztek kevesebben idén, mint tavaly

Az elmúlt években az oktatásirányítás ellentmondást nem tűrőn állt ki például amellett, hogy idén csak legalább egy középfokú nyelvvizsga birtokában lehet majd felvételizni, holott a középfokú idegennyelv-oktatás jelenleg egyáltalán nincs

felkészülve, hogy az érettségiig eljuttassa erre a szinte a középiskolások nagy részét. A kötelező nyelvvizsga tervéről utolsó pillanatban, tavaly novemberben tettek le. Múlt évben jelentették be azt is, hogy minimum egy tantárgyból emelt szinten kell érettségiznie annak, aki egyetemre akar menni – ez is sokakat váratlanul érhetett. Ehhez jött még a bejelentés több egyetem alapítványi fenntartásba kerüléséről, karok vagy teljes intézmények összeolvadásáról – sorolta

az okokat a Népszava, miért volt idén kevesebb felvételiző.


Forrás: https://nepszava.hu/

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya ezúton értesíti a PDSZ tagságát, az oktatásban érintett intézményeket, hivatalokat, szervezeteket és a nyilvánosságot, hogy 2020. július 15-ei hatállyal Szűcs Tamás, a PDSZ OV elnöke lemond elnöki megbízatásáról. Szűcs Tamás továbbra is a PDSZ és az Országos Választmány tagja marad, munkájára és értékes tapasztalataira továbbra is számít a szervezet.

Nem kizárt, hogy ősszel ismét digitális tanrendre állunk át: mindenre fel kell készülni

"...miatt - közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A legfrissebb hírek, időrendben ITT! Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy ősszel remélhetőleg elkerülhető a rendszerszintű átállás a digitális munkarendre, és csak ott kell erről döntést hozni..."


Forrás: https://www.penzcentrum.hu/

Megvan a Miskolci Egyetem rektorjelöltje

Első ízben lehet az intézménynek női rektora.


Forrás: https://infostart.hu/

Visszavontak egy rendelkezést Amerikában

Visszavonták azt a döntést az Egyesült Államokban, miszerint ősztől a külföldi diákok nem tanulhattak volna olyan egyetemeken, amelyeken a koronavírus miatt csak online oktatás folyik – írta a CNN. Egyre több egyetem áll a Harvard és a MIT mellé, amely kifogással élt.


Forrás: http://eduline.hu/

Az Országgyűlés legutóbb a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásáról szavazott

Ezzel együtt hét magyar egyetem került alapítványi fenntartóhoz az elmúlt időszakban.. Ez azt is eredményezte, hogy most már 14-14, vagyis egyenlő arányban vannak az állami és a nem állami egyetemek. A Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétették Magyarország ..


Ösztöndíj külföldi tanulmányokhoz

A Stipendium Peregrinum ösztöndíj azoknak a kiemelkedő diákoknak ad esélyt a legszínvonalasabb külföldi egyetemeken való tanulásra, akiknek egyébként nem lenne lehetőségük rá – mondta Novák Katalin, az Emmi államtitkára. A pályázati program kiválasztó táborában emlékeztetett arra, hogy korábban nem volt olyan állami ösztöndíj, amely a külföldi tanulmányok teljes költségét fedezte volna.


Forrás: https://hirado.hu/

Jóval a tavalyi alatt van a természettudományos képzésekre jelentkezők száma

Összesen 4365-en jelentkeztek természettudományi képzésre 2020-ban, ebből 4210-en jelöltek meg valamilyen képzést államilag támogatott formában, 2425-en pedig első helyre sorolták ezeket a szakokat. Tavaly még csaknem 5000-en (4997) jelentkeztek.


Forrás: http://eduline.hu/

Rekordkevesen jelentkeztek idén egyetemekre

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellárja szerint meg kellene erősíteni a közoktatást, hogy többen jussanak be az egyetemekre. Szerinte egyértelműen az új felvételi feltétel - a kötelező emelt szintű érettségi - volt az oka annak, hogy idén 20 ezerrel kevesebben jelentkeztek egyetemre.


Forrás: http://eduline.hu/

Gazdára találtak a beragadt diplomák

Június végéig több mint 76 ezer olyan diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, amelyeket nyelvvizsga nélkül vehetnek át a végzett hallgatók. Országosan a felvételizők durván felének van középfokú nyelvvizsgája már a jelentkezéskor, de az érintettek egy része az egyetemi évek alatt sem pótolja ezt a hiányosságot. Az Oktatási Hivatal pályakövetési adatai alapján főleg bölcsész- és gazdaságtudományi területen jelentkezik a probléma, ez persze abból is fakad, hogy ezeken a területeken tanul a legtöbb diák.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

A parlament döntött az iskolaőrségről

A képviselők elfogadták az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló jogszabályt a kormány kezdeményezésére (július 3-án, pénteken). Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai 2020. szeptember 1-jétől teljesíthetnek szolgálatot 500 állami köznevelési és szakképzési intézményben, ott, ahol ezt az intézményvezetők kérik. Az őröknek a munkaviszonyuk létesítésétől számított legfeljebb kilencven napon belül sikeres iskolaőri vizsgát kell tenniük a törvényben meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretekből, a szabálysértésekkel kapcsolatos ismeretekből, valamint alapvető pedagógiai és gyermekpszichológiai ismeretekből.


Forrás: https://demokrata.hu/

Későbbi iskolakezdés - sokan pánikba estek?

A lázadás főleg a közösségi oldalak anyái között formálódik, leginkább azért, mert félinformációk alapján mondják, hogy a 9 órás iskolakezdés romba dönti majd a családokat. Az ötlet nem is újkeletű, már 2018-ban is volt róla szó, és az Emmi hivatalos álláspontja az volt, hogy nincs akadálya a 9 órás iskolakezdésnek, csak akkor még nem a járvány miatt, hanem a gyerekek érdekeit szem előtt tartva kezdődött volna később a tanítás. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes azt nyilatkozta: a munkáltatókkal is terveznek olyan fórumot, ahol egyeztetni akarnak a csúsztatott munkakezdésről, így ha mégis 9 órakor kezdenének az általános iskolákban is, akkor rugalmasabban kezdhetnének a szülők is azokon a munkahelyeken, ahol ez nem befolyásolja a termelést.


Forrás: https://nlc.hu/

Ősztől a legtöbb egyetemen visszaállhat a hagyományos oktatás

Fővárosi és vidéki példákat is említ cikkében az Eduline.


Forrás: https://m.eduline.hu/

Örömmel tudatjuk, hogy a több mint két hónapos kényszerleállás után végre megkezdődtek a próbák a Fővárosi Nagycirkuszban, így reményeink szerint hamarosan nézőként üdvözölhetjük Önöket.

Emmi: az iskolák maguk dönthetnek a 9 órás iskolakezdésről

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma – szintén az ATV megkeresésére – azt írta, nincs jogszabály arról, hánykor kezdődjön a tanítás, erről az intézmények maguk dönthetnek.


Forrás: http://www.atv.hu/

9 órás kezdés - több érv ellene?

„Több ellene szóló érvet látok, mint mellette szóló érvet" - mondta az ATV Híradó kérdésére Gulyás Gergely miniszter a főváros javaslatáról, az őszi 9 órás iskolakezdésről. Semmivel sem lenne kevésbé tömött a BKV, ha 9-kor kezdődne az iskola - tette hozzá. Novák Katalin államtitkár az Egyenes beszédben "ötletelésnek", "gumicsontnak" nevezte a javaslatot.


Forrás: http://www.atv.hu/

Alaphír: 9 órás iskolakezdést javasol a főváros

A reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló. Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság

a közösségi közlekedésben, a BKK és a budapesti városvezetés javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára. Így 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasok számát. Erről egyeztetett június 29-én a városvezetés és a BKK, az EMMI, a KLIKK, 10 budapesti tankerület, Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, Budapesten több oktatási intézményt fenntartó egyházak (katolikus, református, evangélikus, MAZSIHISZ, baptista), felsőoktatási intézmények, szakképzési centrumok, Pedagógusok Szakszervezete és

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete képviselőivel.


Forrás: https://infostart.hu/

Felsőfokú dilemma megoldókulcs nélkül

Nehéz döntésre kényszerülnek az Egyesült Királyságba készülő egyetemisták, hiszen a pandémia miatt az októberben kezdődő tanévben az oktatás jelentős része online zajlik majd.


Forrás: https://nepszava.hu/

Hatékonynak tartják a digitális oktatást a hallgatók

A Budapesti Gazdasági Egyetem diákjainak csaknem hetven százaléka szerint nem volt rosszabb a digitális oktatás hatékonysága, mint a hagyományosé, ötven százalék pedig még jobbnak is ítélte azt, ők örömmel folytatnák a jövőben is ebben a formában tanulmányaikat.


Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/

Kezdődik az agrár-felsőoktatás integrációja

A jövő év elejére Szent István Egyetem név alatt öt kampusszal, 20 ezer hallgatóval és 3500-4000 dolgozóval Magyarország egyik legnagyobb egyeteme jön létre - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója Kaposváron.


Forrás: https://mandiner.hu/

Kevesebb ráfordítással nagyobb kontrollt - erről szól az egyetemek átszervezése

Összesen nyolc egyetemet privatizál az állam 2020-ban a Corvinus Egyetem mintájára - az újonnan létrehozott vagyonkezelő alapítványok azonban nem kapnak majd olyan vagyont, ami megalapozhatja az önálló gazdálkodásukat. A „magánegyetemek” továbbra is állami finanszírozásból működnek majd, az élükre kinevezett kuratóriumok azonban gyakorlatilag teljhatalmat kapnak az intézmény irányításában. Az

eddigi hat egyetemen kívül felkészül további két felsőoktatási intézmény: a Színház- és Filmművészeti Egyetem a tervek szerint szeptemberben, a gödöllői Szent István Egyetem - az agrárképzésben tervezett intézmény-összevonások után - az év végéig alakul át „magánegyetemmé”.


Forrás: https://444.hu/

Több száz kollégiumi helyet szüntet meg az ELTE

Egy kollégiumot ideiglenesen bezárnak, máshol csökkentik a helyek számát. Felkészülnek a koronavírus-járvány várható második hulláma miatti intézkedésekre is, de gondoskodnak a nehéz helyzetbe került hallgatókról.


Forrás: https://444.hu/

E hét végéig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium juniorképzésére

Június 28-án éjfélig pályázhatnak a Mathias Corvinus Collegium egyetem mellett végezhető, ingyenes képzésére a középiskolát idén befejező és a budapesti egyetemek valamelyikének nappali tagozatán továbbtanuló diákok. Lánczi Péter, az MCC ügyvezető-igazgatóhelyettese elmondta: egyebek mellett a nyelvtudásukat csiszolhatják, lexikális tudásukat bővíthetik, valamint különböző készségeiket fejleszthetik a diákok. Az egyéves juniorképzés célja, hogy a különböző tudásszinttel érkező tanulók ismereteit kiegyenlítse és támogatást nyújtson a Collegium valamennyi lakója számára előírt felsőfokú angol nyelvvizsga megszerzésében.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Több hallgató juthat ösztöndíjhoz

Már a kutatói életpálya teljes ívén adott a lehetőség, hogy a fiatal kutatók, oktatók ösztöndíjra pályázzanak, ennek részleteiről beszélt a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese. Szabó István kifejtette azt is, miért érdemesebb még az informatikai tudást is a felsőoktatásban megszerezni, és szólt arról is: az, hogy egy egyetem külföldön van, nem garancia arra, hogy minőségi képzést nyújt.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Megszünteti a brit kormány az uniós diákok tandíjtámogatását

Az Európai Unió diákjai 2021 augusztusától nem jogosultak tandíjtámogatásra – jelentette be az Egyesült Királyság kormányának nevében a felsőoktatásért felelős miniszter.


Forrás: https://444.hu/

Liberális fészek felszámolása zajlik, vagy értelme is van az átalakításnak?

Tüntetést szerveztek vasárnap délutánra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, hogy megértessék a kormánnyal: nem a "privatizáció" szó olvasható az alaptörvényben, hanem az egyetemi autonómia. Az egyetemek alapítványi fenntartása persze ennél sokkal összetettebb kérdés, ahogy az sem fekete-fehér, hogy egy „liberális fészek” felszámolása volna a kormány célja, vagy az SZFE hatékonyabb működése.


Forrás: https://hvg.hu/

Az SZFE elavult, a demonstráció politikai célokat szolgál?

A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság nyílt levelet írt Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőinek.


Forrás: https://www.origo.hu/

ÁLLJ! Veszély(helyzet)ben a magyar felsőoktatás!

Hat egyetemen javul a versenyképesség az ITM szerint

A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatásért hat egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek 2020. augusztus 1-jétől az Országgyűlés keddi ülésén elfogadott törvények szerint - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A modellváltó egyetemeken továbbra is biztosított lesz az állami ösztöndíjas képzés, az oktatók pedig teljesítményalapú, megemelt bérezésben részesülnek.


Forrás: https://hirtv.hu/

Többnyire online vizsgákat tartanak a vidéki egyetemeken

Alapvetően a vizsgaidőszakban is fenntartják a digitális formát a vidéki egyetemek, jellemzően az online vizsgáztatás mellett döntöttek, csak speciális szakok, tárgyak, illetve záróvizsgák esetében kell személyesen megjelenni, megfelelő biztonsági intézkedések mellett.


Forrás: https://hirado.hu/

Megszűnik a nyelvtanulási diákhitel

Ezt a hitelt tavaly vezették be azok számára, akiknek nem volt meg a felsőoktatásban a diplomájuk megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgájuk, vagy akik már befejezték tanulmányaikat, de nyelvvizsga nélkül nem kapták meg diplomájukat. 100 000 és 500 000 forint közötti kölcsönt lehetett felvenni. A kedd esti kormányrendelethez indoklást nem fűztek, de bizonyára azzal függ össze, hogy megszüntették a nyelvvizsga- követelményt (enélkül is kiadják a diplomákat), ezután a kormány nem tartja szükségesnek az egyetemisták nyelvtanulásának ilyen formájú támogatását - írta a portál.


Forrás: https://hvg.hu/

Segítenek az egyetemek hallgatóiknak

A koronavírus-járvány okozta helyzet sok egyetemista életét is megnehezítette, hiszen nem tudtak munkát vállalni. Néhány magyar egyetem külön ösztöndíjat hozott létre támogatásukra.


Forrás: http://eduline.hu/

A tanárjelöltek is segítették az online oktatást

Amikor március közepén véget ért az iskolákban a hagyományos tanítás, Szegeden eldöntötték, hogy a „kistanárok” is kapcsolódjanak be az online oktatásba. Kiderült, ez a leendő pedagógusok többségének testhezálló feladat volt: többen még segítettek is mentoruknak abban, hogyan kell használni a különböző app­likációkat, miként lehet videót fel­­tölteni - mondta Forgács Tamás, az SZTE Tanárképző Központ főigazgatója. „Nem engedjük el tanítási gyakorlat nélkül a leendő pe­­dagógusokat. Nem volt könnyű ez a félév, ám a nehézségek mellett volt pozitív hozadéka is: legalább más oktatási módszerekkel is megismerkedhettek hallgatóink”.


Forrás: https://www.delmagyar.hu/

HÖOK: a tanórák 42 százaléka maradhatna távoktatásban

Több mint 17 600 hallgató töltötte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérdőívét, melyben 72 kérdést tett fel a szervezet a távoktatásról. A hallgatók 40 százaléka összességében elégedett a távoktatással, de 65 százalékuk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon. A felmérésből kiderült: a tanórák 42 százalékát a járványhelyzet után is ki lehetne váltani távoktatással.


Forrás: https://hvg.hu/

Ösztöndíj a modellváltó egyetemeken
A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében hat egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek augusztus 1-jétől a parlamenti döntésre váró törvényjavaslatok szerint. Az intézkedés célja a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működés megteremtése a felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében. Az új modell az eddigiekhez hasonlóan továbbra is biztosítja minden hallgatónak az állami ösztöndíjas képzés lehetőségét az érintett egyetemek mindegyikén - nyilatkozta Bódis József, az ITM
felsőoktatásért is felelős államtitkára.

Elvonnának a felsőoktatástól 25 milliárdot

A Jobbik országgyűlési képviselője, Brenner Koloman saját közösségi oldalán számolt be arról, hogy a legújabb hírek szerint mintegy 25 milliárd forintnyi pénzt vonnak el az egyetemektől a koronavírus-járványra hivatkozva. A kormányzat további megszorításokkal nehezíti meg a hazai felsőoktatás helyzetét. A legfrissebb információk szerint 860 millió forintot vonnak el az ELTE-től, amelynek következtében az egyetemen létszámstopot hirdettek.


Forrás: https://alfahir.hu/

Egyelőre vidéken is a távoktatás folytatódik

A vidéki felsőoktatási intézmények jó része egyelőre fenntartja a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolléti oktatást, de vizsgálják a könnyítés lehetőségeit az oktatásban és a vizsgáztatásban is. Hétfőn Pest megye és a főváros kivételével megszűnt a járvány miatti kijárási korlátozás. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak látogatásáról a rektorok dönthetnek, de a kollégiumok látogatása tilos marad.


Forrás: https://pestihirlap.hu/

Mi lesz a pedagógusokkal a szakképzésben július után?

Az új szakképzési törvény szerint 2020. július 1-én a szakképzésben dolgozó közalkalmazottak státusza megváltozik, és a munkáltató már a Munka törvényve szerint foglalkoztatja a dolgozóit. Mi van azokkal a pedagógusokkal, akik nem fogadják el az ajánlatot? Jár-e nekik a végkielégítés és a felmondási idő? A munkajogi kérdésekkel foglalkozó portál ad választ a kérdésekre, megjegyezve: a rendelkezésre bocsátott információk alapján kialakított jogértelmezés csak tájékoztató jellegű.


Forrás: https://www.hrportal.hu/

Érettségi - Maruzsa Zoltán – Elégtelen

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) csalódottan vette tudomásul, hogy a Kormányzat továbbra is ragaszkodik az érettségi május 4-ei elkezdéséhez. Nem tartjuk kielégítőnek a témában az egyeztetések körét és annak metódusát. A Maruzsa Zoltán által meghatározott időpont ellentmond minden eddig bevezetett korlátozó intézkedésnek, veszélyezteti többszázezer ember egészségét, életét. Fontosnak tartjuk, hogy ha az érettségi május 4.-én elkezdődik, akkor a vizsgán csak azok vehessenek részt, akiknek a koronavírus tesztje negatív. Követeljük, hogy minden résztvevő számára biztosítson a Kormányzat védőfelszerelést, a kesztyűn és szájmaszkon kívül védőruhát is. Hangsúlyozzuk, hogy az élet- és egészségvédelmet tartjuk a legfontosabbnak és követeljük annak biztosítását, a kormány részéről való betartatását.


FDSZ elnökség

A PDSZ szerint nem ők, hanem a kormány veszélyeztet emberéleteket az érettségi megtartásával

Az FDSZ szerint az írásbelik megtartása veszélyezteti 83 ezer diák és közel 36 ezer pedagógus és családjaik egészségi állapotát, és sok megválaszolatlan kérdést vet fel személyi, jogi kérdésekben és a technikai lebonyolítás tekintetében is.


Forrás: https://merce.hu/

Elkezdődött a felsőoktatási felvételi ügyintézési időszaka

A felsőoktatásba jelentkezők már elérhetik az ügyintézési funkciókat a felvi.hu honlapon, az E-felvételi rendszerében. Minden felvételiző ellenőrizheti és módosíthatja adatait, pótolhatja a még hiányzó dokumentumokat, egy alkalommal az eredeti jelentkezési sorrendjét is megváltoztathatja.


Forrás: https://www.oktatas.hu/

Szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a kormány, a hivatalok és a felsőoktatási intézmények mindent megtesznek, hogy a magyar fiatalokat a lehető legkevesebb hátrány érje a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és továbbra is minden adott legyen ahhoz, hogy versenyképes tudásra tegyenek szert. A felvételi és záróvizsgákkal kapcsolatban Schanda Tamás felidézte, hogy a kormány döntése alapján az egyetemek, főiskolák ezeket is úgy szervezik meg, hogy minimalizálják a személyes érintkezéseket.


Forrás: https://www.origo.hu/

Megrohamozták az egyetemeket a diplomák kiadásáért

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként mindenki mentesül a nyelvvizsga-kötelezettség alól, megkaphatja oklevelét, ha 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz a felsőoktatásban, de az oklevél megszerzésének feltételeként előírt nyelvvizsgát nem tette le. Az üzenetet megértették az emberek, valósággal megrohamozták az egyetemeket, ahol alig győzik munkával, hirtelen annyi diplomát kell kiállítaniuk


Forrás: https://privatbankar.hu/

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének közleménye

Érettségi, felsőoktatási záróvizsga, alkalmassági vizsga: Egészség a legfontosabb!


Határozott intézkedéseket követel a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete az érettségi, a felsőoktatási záróvizsga és az alkalmassági vizsga lebonyolítása kapcsán.


Forrás: http://os.mti.hu/

Az érettségi elhalasztását kéri a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete

Érettségi, felsőoktatási záróvizsga, alkalmassági vizsga: Egészség a legfontosabb! - ezzel a címmel adott ki közleményt a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, amelyben arra kérik a kormányt, hogy halassza el az érettségi vizsgák kitűzött időpontját. A szakszervezet szerint a kormányzat a szakmai szervezetek, a szakszervezetek véleményének figyelmen kívül hagyásával hozta meg döntését az idei érettségi vizsgával

kapcsolatban.


Forrás: https://index.hu/

Módosul a pályaalkalmassági vizsgálat és a nyelvvizsga is.

Rosszul áll a pedagógusképzés, az alkalmassági vizsgát is törölné a kormány

Idén 11,1 ezren jelentkeztek valamilyen tanárszakra, míg tavaly 17,4 ezren (ez 37 százalékos visszaesés). Nahalka István oktatáskutató szerint ez azt mutatja, hogy a tanári pálya továbbra sem vonzó, a társadalom számára egyre nyilvánvalóbb, hogy baj van a közoktatásban, az iskolák pedig nem a legjobb munkahelyek. Úgy tűnik, ezzel a kormány is tisztában van, de érdemi intézkedések helyett például a pedagógusképzésbe jelentkezők alkalmassági vizsgájának eltörlésével tenné vonzóbbá a pályát.


Forrás: https://nepszava.hu/

Mentőcsomag a felsőoktatásnak

A nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése és a kamatmentes, új diákhitel mellett sok más intézkedés is segíti az egyetemistákat a rendkívüli helyzetben. A napokban megjelent kormányrendelet szerint most kivételesen nem sorolják át fizetős képzésre a rossz tanulókat, tisztségükben maradhatnak a lejáró mandátumú vezetők, és az intézmények módosíthatnak a tanév hosszán is. A felvételihez kapcsolódó gyakorlati, alkalmassági vizsgát (ilyen van például a sport- vagy pedagógusképzésben), valamint a záróvizsgákat meg kell szervezni, ezek idejére a diákok beléphetnek az egyetemek területére, de a személyes érintkezést kerülni kell, egymástól legalább másfél méteres távolságot kell tartani.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

ITM-államtitkár: a felvételinél, a záróvizsgánál, és a diplomaszerzésnél is változások lesznek a járvány miatt

Több, a felsőoktatási felvételit, illetve a záróvizsgákat és a diplomaszerzést is érintő változásról is döntött a kormány. Az intézkedések célja az, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben - a nehézségek ellenére is - a lehető legteljesebben szolgálja a rendszer a fiatalok érdekeit - mondta Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek. A tanárképzésben a pályaalkalmassági vizsgálatban a jelentkező előzetesen megküldött motivációs levele szolgál alapul, a tanító-, konduktor-, óvodapedagógus-, csecsemő- és kisgyermeknevelő képzés alkalmassági vizsgáján pedig a jelentkező írásbeli nyilatkozata arról, hogy nincs olyan betegsége, vagy más körülmény, amely akadályozná felsőoktatási tanulmányainak folytatását.


Forrás: https://hirtv.hu/

Részletek a nyelvvizsga-mentességről

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája kért felvilágosítást a felsőoktatási tárcától arról, kiket érint a nyelvvizsga nélkül átvehető

diplomákról szóló rendelkezés. A HÖOK ismertette a választ, miszerint minden egyetemi/főiskolai diplomára vonatkozik a rendelkezés,

függetlenül attól, hogy alap- vagy mesterszakos diplomáról van szó. Vonatkozik azokra is, akik augusztus végéig sikeres záróvizsgát tesznek.


Forrás: https://magyarnarancs.hu/

A járvány sem szabhat gátat a nyelvvizsgának
Az április 10-én megjelent kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online is szervezhetnek nyelvvizsgát. Az elektronikus vizsga lehetősége az egészségügyi kockázatok növelése nélkül segíti elő, hogy a tanulók többletpontokhoz juthassanak a felvételi eljárásban.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) támogatásáról biztosítja a kulturális területen dolgozókat

Aggodalmunkat fejezzük ki, hogy a Kormányzat legújabb törvénymódosítási tervezetében a kulturális területen dolgozók jogállását megváltoztatná. A Kormány megszüntetné a kulturális ágazatban dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát és munkaviszonnyá alakítaná át. A javaslat a levéltárakra, nyilvános könyvtárakra, muzeális intézményekre és az előadó-művészeti szervezetekre terjedne ki. A tervezet az eddigi minimális kedvezményeket is elvonná és még rosszabb egzisztenciális helyzetbe sodorná a kulturális dolgozókat.


Az FDSZ kifejezi a szolidaritását a kulturális területen dolgozókkal!


Felszólítjuk a Kormányzatot, hogy érdemi érdekegyeztetést kezdeményezzen az érintettekkel és törekedjen a megegyezésen alapuló

megoldásra!


FDSZ Elnökség

FDSZ: Határozott intézkedéseket a munkahelyek és a munkavállalói jogok védelmére!
A járványügyi helyzetben a köz- és felsőoktatás munkavállalói is fokozódó terhelésben, új és rendkívüli családi, társadalmi, gazdasági változásokkal szembesülve, a digitális oktatás kihívásaival megküzdve állnak helyt - írta közleményében a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete. Növekszik a bizonytalanság, a megélhetést, az egészséget fenyegető élethelyzetek kialakulásának veszélye, ezért az FDSZ egyebek között azt kéri, függessze fel a kormány az elbocsátásokat a felsőoktatásban, kompenzálja a kieső jövedelmeket, döntsön (a szakmai és érdekvédelmi szervezetek, a diákság bevonásával) az érettségi vizsgák lebonyolításának rendjéről, az érintettek mielőbbi tájékoztatásáról, a továbbtanulás, a felvételi eljárás biztosításáról!

Újabb hat állami egyetem kerül vagyonkezelői alapítványhoz
A felsőoktatásban is lehetőség nyílik a teljesítményalapú, differenciált javadalmazásra, ami jelentős motiváló erővel bír majd, azaz egyértelműen hozzá fog járulni az eredményesebb működéshez - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Schanda Tamás az egyetemeket érintő finanszírozási és működési átalakítás kapcsán. Az államtitkár jelezte: az intézményeknek a jövőben jobban kell támaszkodniuk a saját bevételeikre, és fontos, hogy ne csak oktatásgyárként működjenek, hanem fogjanak össze a vállalatokkal. Szerinte a szereplőkkel folyamatos az egyeztetés, és mindenkinek megnyugtató lehet a Budapesti Corvinus Egyetem példája.

Egyetemisták véleménye

„Nagyon nehéz belerázódni a távoktatásba úgy, hogy gyógytornászként szinte végig gyakorlati óráink vannak. Mind a tanulóknak, mind a tanároknak nehézséget okoz, hogy hogyan adják át egy-egy technika bemutatását, és mi azt, hogyan kivitelezzük és sajátítsuk el itthon” - mondta egy egyetemista, aki szerint az önállóság miatt sokkal nagyobb nyomás nehezedik rá, mint általában. Egy másik egyetem másodéves hallgatója szerint „nem egészen értik az egyetem vezetői, hogy mi is a digitális oktatás. Ami most folyik, az nem digitális oktatás. Oktatásnak sem nevezném. Általában az egyetemeken oktatnak, majd vizsgáztatnak. Most csak vizsgáztatnak”.


Forrás: http://eduline.hu/

Palkovics László: nyelvvizsga nélkül is megkapják a hallgatók a diplomájukat
75 ezer, nyelvvizsga hiányában középfokú végzettséget igénylő munkakörben elhelyezkedett munkavállaló van Magyarországon. A gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként ezt a 75 ezer diákot mentesítik a nyelvvizsga-kötelezettség alól, hiszen a gazdaságnak szüksége lesz a diplomás munkavállalókra - mondta az ITM vezetője az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Az ITM utóbb közölte, kikre vonatkozik a bejelentés…

Minden hallgatóra vonatkozik a nyelvvizsgamentesség, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz vagy tett - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. Ezzel Palkovics László miniszter bejelentését egészítették ki.


Forrás: https://hvg.hu/


A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács összehívását kezdeményezi
A kormány újabb hat egyetem alapítványi fenntartói és finanszírozási modellváltásáról, továbbá számos intézményt érintő szervezeti átalakításokról döntött. A törvényjavaslatokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium már az Országgyűlés elé terjesztette. A szakszervezetek nem kaptak hivatalos tájékoztatást, nem kaptak megkeresést az átalakítások véleményezésére és nem kaptak egyeztetési lehetőséget sem az átalakítások hatásainak elemzésére.

ITM: idén több mint 91 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba
A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést - közölte az ITM. A jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni, a legnépszerűbb egyetem továbbra is az ELTE. A kormány célja, hogy a fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert a felsőoktatásban, jobb egyetemeken tanulva értékesebb diplomát kapjanak. A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium újabb hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásához kéri az Országgyűlés támogatását.


Az Oktatási Hivatal értesíti a jelentkezőket, ha a járvány miatt változás történne az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban.


Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/

Az elmúlt húsz évben egyszer sem volt olyan alacsony a felsőoktatásba jelentkezők aránya, mint idén
A Népszava megírta, amire az ITM közleménye nem tért ki, hogy a 91 ezres szám jelentős csökkenés az elmúlt évek jelentkezési adataihoz képest. Tavaly több mint 112 ezren adták be jelentkezésüket, 2018-ban pedig 107,7 ezren. 2017-ben 105,8 ezer, 2016-ban 111,2 ezer volt a létszám, 2014-ben és 2015-ben pedig 105-106 ezren próbáltak meg bekerülni valamelyik egyetemre. 2001-ig visszamenőleg egyszer sem volt olyan alacsony a felsőoktatásba jelentkezők száma, mint idén.

FDSZ: Veszélyben az autonómia

Eddig az egyetem saját döntéshozó testületének, a szenátusnak kellett kidolgoznia és elfogadnia az SZMSZ-t, amely egy felsőoktatási intézmény legfontosabb alapdokumentuma. A törvény átírásával a szenátus legfeljebb csak véleményezhet majd, ha egyáltalán kikérik a véleményét - mondta a Népszavának az FDSZ alelnöke, Toronyai Gábor.


Forrás: https://nepszava.hu/

Tiltakozás Kaposváron
Közös közleményben tiltakoznak a kaposvári ellenzéki pártok, mert a beterjesztett törvényjavaslat szerint a helyi egyetemet augusztustól beolvasztják a gödöllői székhelyű Szent István Egyetembe. A felsőoktatás módosítása egyedül Kaposvár egyetemének önállóságát venné el, ami azért is érthetetlen, mert vannak jóval kisebb hallgatói létszámmal működő egyetemek is - olvasható a közleményben, melyet a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP helyi elnökei írtak.


A Kaposvári Egyetem vezetése a tervekről egy, majd a döntésről két alkalommal kapott szóbeli tájékoztatást az ITM államtitkárságától, ám csak az országgyűlés honlapjáról, a törvényjavaslat benyújtásakor tudta meg, mi a végleges forgatókönyv az egyetemmel kapcsolatban.


Forrás: https://nepszava.hu/

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács összehívásáért!
Pénteki napon az FDSZ elnöksége reagált az Nftv módosítással kapcsolatosan, az Országos Sajtószolgálat-MTI-n keresztül egy közleményt adott ki „A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács összehívásáért!” címmel.

A közlemény az FDSZ honlapján megtalálható: http://www.fdsz.hu


A törvénymódosításhoz kapcsolódó részletes észrevételeinket, javaslatainkat közvetlenül elküldtük Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

A levél az FDSZ honlapján megtalálható: http://www.fdsz.hu/


Ugyanebben a témában hétfői napon az ÉSZT tagszervezetei egy közös állásfoglalást adtak ki az OS-MTI-n keresztül.

http://os.mti.hu/hirek/151338/az_ertelmisegi_szakszervezeti_tomorules_kozlemenye-1_resz

http://os.mti.hu/hirek/151339/az_ertelmisegi_szakszervezeti_tomorules_kozlemenye-2_resz

http://os.mti.hu/hirek/151340/az_ertelmisegi_szakszervezeti_tomorules_kozlemenye-3_resz


2020. április 6-án az FDSZ elnöksége egy további közleményt adott ki az OS-MTI-n keresztül. „Határozott intézkedéseket a munkahelyek és a munkavállalói jogok védelmére!” címmel.

A közlemény az FDSZ honlapján megtalálható: http://www.fdsz.hu/

Tanítók és óvodapedagógusok a következő félévben vehetik fel az elmaradt gyakorlati tantárgyakat

„Mindössze néhány kurzus van, hallgatónként átlagosan egy-kettő, amelyet személyes kontaktus nélkül nem tudunk megszervezni. Ilyenek például a tanító- vagy az óvodapedagógus-képzés gyakorlati tantárgyai. Ezeket halasztani kell, az órákat a diákok a következő félévben veszik fel” - mondta Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese.

Az egészségügyi területen tanulók nehéz helyzetben vannak, mert az orvos- és a diplomásápoló-képzésben fel kellett függeszteni a gyakorlati képzést, ami jelentősen megnehezíti a szemeszter sikeres teljesítését.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Nem nyitnak még ki az egyetemek sem

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felszólította a felsőoktatási intézmények vezetőit, hogy az elrendelt veszélyhelyzet lejárta ellenére rektori utasítás keretében változatlanul tartsák fent a járvány terjedésének lassítását, az emberi egészség védelmét szolgáló intézkedéseket. Az egyetemeken, főiskolákon a jövő héten is távoktatásban folytatódik a hallgatók képzése - közölte az ITM. A nem állami fenntartású intézmények részére az államtitkár javaslatként fogalmazta meg, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel hasonlóképpen járjanak el.


Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/

Tovább tanulhatnak a külföldi diákok

Minden mobilitási programot és külföldi utat lemondtak a felsőoktatási intézmények a koronavírus-járvány miatt. Sem a hallgatóknak, sem az oktatóknak nem szerveznek nemzetközi konferenciákat, ösztöndíjprogramokat, új vendéghallgatók sem jöhetnek hazánkba a következő hónapokban. A Budapesti Corvinus Egyetem jelezte: a náluk tanuló külföldiek nagy többsége hazautazott, csak kisebb részük maradt. Aki hazatért, egyelőre biztosan nem jöhet vissza. Ugyanakkor mindenkire érvényes, hogy távoktatásban változatlanul folytathatja a félévet, ehhez az egyetem biztosítja a szükséges technikai segítséget. Több egyetem válaszát ismerteti a lap.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

A munkavállalókkal is szolidáris intézkedéseket kér négy szakszervezeti konföderáció

Négy szakszervezeti konföderáció támogatja a járvány terjedése ellen, az emberéletek megóvása és a megélhetések hosszú távú biztosítása érdekében hozott intézkedéseket, ugyanakkor kérik a kormányt, minden eszközt használjon fel annak érdekében, hogy a világjárvány gazdasági terheit ne csak a munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak, a szegénységben élőknek kelljen viselniük.


Forrás: https://szakszervezetek.hu/

A diákhitelek törlesztését is felfüggesztették

A törlesztési kötelezettség felfüggesztése március 19-én automatikusan hatályba lép, ehhez nincs szükség külön nyilatkozatra az ügyfelek részéről.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Már a felsőoktatási intézményekben is digitálisan oktatnak

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában felidézte: 11 napja volt a felsőoktatási intézményeknek, hogy kialakítsák azokat az informatikai megoldásokat, amelyekkel gond nélkül folytatható az oktatás. Az intézkedési tervekből, beszámolókból az látszik, eltérő megoldások születtek.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Hiába sért uniós jogot a lex CEU, a kormány kiáll mellette

A Fidesz szerint a felsőoktatási törvény nem szorul módosításra, annak a külföldi diplomákat is kiadó intézmények közül csak a Soros György által alapított CEU nem tudott megfelelni. Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka viszont úgy véli, a lex CEU sérti az Európai Unió jogát, mivel korlátozza a szolgáltatások kereskedelmének szabadságát. Az uniós bíróság ősszel hozhat ítéletet az ügyben.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Jelentősen emelkedik a roma egyetemisták száma

Néhány év alatt kétszeresére emelkedett a felsőoktatásban tanuló 15-24 éves roma fiatalok aránya, jórészt a szakkollégiumok munkájának köszönhetően - hívta fel a figyelmet Orbán Balázs. A Miniszterelnökség államtitkára Arató Gergely (DK) képviselő írásbeli kérdésére válaszolva jelezte, hogy a roma szakkollégiumok a ­2011/2012-es tanévben kezdték meg a munkájukat 53 fővel és mindössze négy helyszínen. Azóta folyamatosan emelkedik a részvétel, az államtitkár szerint évente átlagosan száz új hallgató kapcsolódott be a felsőoktatásba.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/


További a témában: https://www.oktatas.hu/

Másfél hét múlva indul a távoktatás az egyetemeken

Március 23-ig kell az egyetemeknek megteremteni a távoktatás feltételeit, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint így garantált a hallgatók számára a félév akadálytalan teljesítése a koronavírus miatt hirdetett veszélyhelyzet alatt is.


Forrás: https://hvg.hu/

 

Jól teljesítettek az intézetek

A magyar tudomány 2017-ben és 2018-ban továbbra is kiváló teljesítményt nyújtott, támogatásának és környezetének megfelelően – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia beszámolójában, amelyet kedden nyújtottak be a parlamentnek. A mintegy 140 oldalas anyag szerint kiváló eredmények születtek az alapkutatásokban, az így felhalmozódott tudásbázis több területen bekapcsolódott az alkalmazott kutatásokba is. Mindez nem támasztja alá azokat a kifogásokat, amelyekkel a kabinet az akadémiai kutatóhálózat tavaly szeptemberi leválasztását és a nagyobb kormányzati kontrollt biztosító Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz csatolását indokolta.


Forrás: https://nepszava.hu/

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (gyakorlóiskolai- és pedagógusképzési tagozata) tiltakozik az új NAT bevezetése ellen, amely a szakmai

szervezetek bevonása nélkül került elfogadásra. Az óraszámok csökkentése és a megnövekedett tananyag mennyisége nem csökkenti az oktatásban résztvevők terheit. Korlátozza a tanári szabadságot, nem felel meg a 21. század oktatási kihívásainak.


A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete támogatja a NAT bevezetése ellen tiltakozó intézmények pedagógusait. Kiáll a tanári szakmaiság szabadsága, a diákok fejlődését szolgáló oktatás mellett. (Egyetért az új NAT visszavonásával, s szakmai szervezetek bevonásával történő átdolgozásával.)


Forrás: https://www.fdsz.hu/

Friss felsőoktatási világrangsor: rontottak a magyar egyetemek a tavalyi eredményükhöz képest

Nyolc magyar egyetem került fel a Times Higher Education (THE) legfrissebb listájára, amely a feltörekvő gazdaságok legjobb felsőoktatási intézményeit rangsorolja. A legjobb eredményt idén is a Semmelweis Egyetem érte el: 70. helyen végzett.


Forrás: http://eduline.hu/

Többször írtunk már felsőoktatással kapcsolatos statisztikákról. Most hoztunk nektek egy videót, ami a top 10 felsőoktatási intézménybe felvett

hallgatók számát mutatja 2001-től 2019-ig. Nemrég megnéztük az arra vonatkozó statisztikákat, hogy mennyien felvételiztek egyetemre 2001 és 2019 között. Most arról láthattok adatokat a videóban, hogy hogyan változott a top 10 felsőoktatási intézménybe felvett hallgatók száma az elmúlt években.


Forrás: http://eduline.hu/

Nem támasztja alá az MTA beszámolója a kormány kifogásait

A magyar tudomány 2017-ben és 2018-ban továbbra is kiváló teljesítményt nyújtott, támogatásának és környezetének megfelelően – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) friss beszámolójában, amelyet kedden nyújtottak be a parlamentnek. A mintegy 140 oldalas anyag szerint kiváló eredmények születtek az alapkutatások területén, az így felhalmozódott tudásbázis több területen bekapcsolódott az alkalmazott

kutatásokba is.


Forrás: https://nepszava.hu/

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöksége meghirdetése óta figyelemmel kíséri a felsőoktatásbeli fenntartó- és működési modellváltás fejleményeit. Ennek a folyamatnak első és modellként szolgáló intézménye a Budapesti Corvinus Egyetem. Küszöbön áll azonban további intézmények bevonása is a folyamatba.

A legnépszerűbb hazai egyetemek

A felvett hallgatók száma alapján tavaly a top 5-be az ELTE, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a BGE és a Pécsi Tudományegyetem került be.


Forrás: http://eduline.hu/

Felsőoktatási ágazati fejlesztések

Bővült a felsőoktatás ágazati szolgáltatásainak köre: a pályaválasztás előtt állók online interaktív felületen tájékozódhatnak a diploma utáni elhelyezkedési esélyeikről; megújult a Digitális Tankönyvtár; vizsgálatokat, felméréseket végeztek a felsőoktatási kompetenciamérés előkészítésére; továbbá gördülékenyebbé, gyorsabbá vált a Felsőoktatási Információs Rendszer – hangzott el egy budapesti szakmai konferencián.


Forrás: https://www.oktatas.hu/

Újabb négy egyetem kerülhet alapítványi fenntartásba

Értesülések szerint a Budapesti Corvinus Egyetem átalakítása után egy évvel további négy egyetem is hasonló fenntartócserén eshet át. Az érintettek között állítólag három budapesti és egy győri egyetem is szerepel. A minisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta az Átlátszó értesüléseit.


Forrás: https://oktatas.atlatszo.hu/

Nőnek a felsőoktatásban az ösztöndíjak

A 2018 szeptemberi emelkedés után most további 30 százalékkal, 166 ezer forintra nőtt a hallgatói normatíva. Összesen 40 százalékkal bővült a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret, amelyre a kormány idén 3,5 milliárd forint többletforrást biztosít. Már 17 különböző ösztöndíjból választhatnak a hallgatók, tanulmányi eredményeiknek és szociális helyzetüknek megfelelően.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/


FDSZ: Törvénymódosításra lesz szükség az egyetemi autonómia megőrzéséhez

A nemzeti felsőoktatási törvény újabb módosítása válik szükségessé a tavaszi parlamenti ülésszakon az FDSZ szerint. Ugyanis a jelenlegi törvényi

feltételek nem nyújtanak megfelelő garanciát a közalkalmazotti jogállásból, illetve az oktatói státuszból fakadó többletjog és az egyetemi autonómia tartós megőrzésére.


Forrás: http://eduline.hu/

A kormány már tavaly nyáron tudta, nem lesz kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez, mégis mást mondott

Az adatvédelmi hatóság vizsgálatakor fény derült egy-két érdekességre. Mivel a felsőoktatás már nem az Emmihez, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) tartozik, a szaktárca állásfoglalását is kikérték az ügyben. Az ITM képviselői kérdésre adott válaszábanfelsorolta az Emmi által is ismertetett jogi érveket, majd kitért arra: a Szél Bernadett által kért dokumentum megismerése azért került elutasításra: „mert akkor már előkészítés alatt volt az a jövőbeni döntés, amelynek megalapozását szolgálta a kért dokumentum. Ez a döntés a kormány november 6-i ülésén született meg, a vonatkozó tervezett kormányelőterjesztés a tárca számára 2019. augusztusában már ismeretes volt. E döntés szerint nem kerül előírásra bemeneti követelményként a nyelvtudás, valamint a többletpontok számítása is a jelenleg hatályos szabályok szerint

lesz”.


Forrás: https://nepszava.hu/


Csökkenő pontszámokkal nő a diákok továbbtanulási esélye

Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Jövő hónaptól harmadával nő a hallgatói normatíva, s a minimális ponthatár csökkenésével számos kiemelt szakon javulnak a továbbtanulók esélyei. Az előző évihez képest a jogászképzésben négyszáznegyvenről háromszázötvenre, a gazdálkodás szakon négyszázhúszról négyszázra, a gyógyszerész szakon pedig háromszáznyolcvanötről háromszáznyolcvanra csökkent a minimum ponthatár.


Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/


Palkovics miniszter a Natról, a szakképzésről, a felsőoktatásról is nyilatkozott

Palkovics László a Népszavának adott interjújában elmondta: a gimnáziumokat és az általános iskolákat nem veszi át a tárcája, a szakképzés ITM- hez kerülése logikus volt. Azt nem tartja valószínűnek, hogy a Nemzeti alaptantervből hat verzió készült volna. A kormány végül úgy döntött neúj alaptanterv, hanem csak egy átfogó módosítás legyen. A Corvinus Egyetem konstrukciója lényegében fenntartói váltást jelentett. A négy orvosi egyetem közül a Semmelweis Egyetem lenne a következő, ahol megnézzük azt, hogy egy ilyen működési mód mit is jelent. Az oktatás mellett a betegellátást is ebbe a struktúrába kell majd beilleszteni.


Forrás: https://nepszava.hu/

A január 18-i szakmai egyeztetésen Bódis József felsőoktatásért felelős államtitkár és Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem szakszervezeti elnöke is részt vett.

Diákhitel: ha megvan a nyelvvizsga, nullára csökken a kamat

Csaknem ezer körül jár a nyelvtanulási hitelt felvevők száma. Országosan 93 ezer olyan fiatal van jelenleg, aki nyelvvizsga hiányában nem vehette még át a diplomáját. Ez a létszám ráadásul minden évben további tízezerrel nő, hiszen a felsőoktatásba felvettek átlagosan harminc százaléka még a nyelvvizsga megszerzése előtt áll. Az új diákhitel kamata 1,99 százalék, ez nullára csökken, amint az ügyfél megszerzi a nyelvvizsgáját.


Forrás: magyarnemzet.hu

Többen és kedvezőbb feltételekkel juthatnak hozzá a felsőoktatáshoz
A felsőoktatásban számos előrelépés történt: fokozatosan nőttek a tanulmányi és szociális ösztöndíjak, az egy főre jutó hallgatói
normatíva a 2018. szeptemberi 119 ezerről több mint 128 ezer forintra nőtt. Ez idén februártól további 30 százalékkal, azaz tanulónként 166 ezer forintra nő – mondta Palkovics László a 20. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján. A rendezvényen az Oktatási Hivatal munkatársai a felvételi eljárás szabályairól, a diplomások elhelyezkedési esélyeiről tájékoztatják az érdeklődőket.

Forrás: magyarnemzet.hu
A világ élvonalában a magyar egyetemek

Nyolc egyetemünk is szerepel az eddigi legsokszínűbb szempontrendszer alapján összeállított nemzetközi felsőoktatási rangsorban. A Times Higher Education 2020-as listáján a hazaiak közül a Semmelweis Egyetem áll a legelőkelőbb helyen, ami a saját szakterületén már attól sem áll túl messze, hogy világszinten a top 100-ba kerüljön.


Forrás: magyarnemzet.hu

Csökkent a hallgatók száma az utóbbi években

A bölcsészettudományi szakokra jelentkezők száma 2011 óta nyolcezerrel, a felvetteké kétezerrel csökkent, több mint 9600-ról 7505-re. Jogi képzésekre 2011-ben még 15 ezren szerettek volna bekerülni, tavaly viszont már csak alig hétezren, azoknak a száma pedig, akik végül felvételt nyertek, hétezerrel négyezerre csökkent. Ha 2020-ban bevezették volna az összes alap- és osztatlan szakon a kötelező középfokú nyelvvizsga követelményét, valószínűleg újra jelentősen csökkent volna az egyetemekre, főiskolákra felvételizők száma, ugyanis 2019-ben az elsőévesek majdnem harmada nem rendelkezett ilyennel. A követelményt végül a szakmai szervezetek tiltakozása miatt eltörölték.


Forrás: http://eduline.hu/

Partizán tudóstalálkozó a CEU-n

A budapesti Közép-európai Egyetemre (CEU) kaptak meghívást csütörtök estére többen azok közül a külföldi tudósok közül, akik az MTA által szervezett Tudományos Világfórum alkalmából érkeztek a magyar fővárosba. A találkozót – a CEU-val karöltve – az MTA-tól elcsatolt kutatóintézetek dolgozóit tömörítő Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szervezte, hogy tájékoztassák külföldi kollégáikat a közelmúlt eseményeiről, miután a magyar kormány támadása az akadémiai szabadság ellen nem szerepel a világfórum megvitatandó, hivatalos programpontjai között.


Forrás: https://nepszava.hu/

Sportakadémiát szervez Kásler Miklós

„A kormány szándéka olyan sportakadémiai rendszer megvalósítása, amely elősegíti a minőségi élutánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, sportszakmai felkészítést, versenyeztetést, és hogy először “a kosárlabda, a kézilabda és a labdarúgás sportágak sportakadémiai rendszer állami feladatellátása kerüljön kidolgozásra”.


Forrás: https://nepszava.hu/

Palkovics: a karokról az egyetem szenátusa dönt

Az egyetemek működése nem azon múlik, hogy karokon szerveződik a munka vagy sem. A nemzetközi gyakorlatban van példa kari struktúrára,

de arra is, hogy az oktatás intézeti keretek között folyik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén. Sikeresnek minősítette a felsőoktatási kancellári rendszert, amely segített rendezni az intézmények gazdasági,

pénzügyi működését.


Forrás: https://www.kormany.hu/

Egyetem Zrt. -Radikálisan átszabják a Corvinust

Az új vezetés úgy irányítja a Corvinust, mintha az egy vállalat lenne - kifogásolják az oktatók a „menedzsment” átszervezési eljárását.


Forrás: https://nepszava.hu/

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete: nem a nyelvi képzés az egyetlen problémás terület az oktatásban

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete üdvözli a döntést, mely szerint mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga a felvételihez. A közlemény kitért a kialakult bérfeszültségre is. „Az oktatás teljes vertikumában tarthatatlanul alacsonyak a bérek, és az utóbbi évek ad hoc jellegű intézkedései nyomán komoly bérfeszültség alakult ki, ami ellehetetleníti a minőségi munkát. Hangsúlyozzuk, hogy szükség van a közoktatással és felsőoktatással kapcsolatos kérdésekben a konzultáció és a párbeszéd megerősítésére!”


Forrás: https://www.hrportal.hu/
ITM: a szülői és munkáltatói felelősséget erősítheti meg az új szakképzési törvény

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja a szakképzési törvényhez benyújtott módosító javaslatot, amely a szülőket arra ösztönözné, hogy gyermekük egy biztos megélhetést jelentő szakma megszerzésével zárja tanulmányait - közölte az ITM.


Forrás: https://www.napi.hu/
18 évre emelné a tankötelezettség határát a teljes ellenzék

Közös közleményben biztosították támogatásukról a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséért – az Idetartozunk Egyesület által –

indított aláírásgyűjtést az ellenzéki pártok pénteken. Az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik és a Párbeszéd közös közleményét a szocialisták juttatták el az MTI-hez. „Az Orbán-kormány tudatosan teszi tönkre a fiatalok jövőjét azzal, hogy elzárja őket a használható tudástól. Százezer fiatal élete eddig már kisiklott, mert 2011 óta egy lélektelen, rossz döntés következtében őket már 16 évesen kilökték az oktatásból” – írták.


Forrás: https://24.hu/

ÉSZT: a szakképzési törvény átalakítása a teljes közalkalmazotti szférára veszélye

Az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülésének (ÉSZT) Elnöksége aggodalommal figyeli a szakképzés átalakításának folyamatát. Az ÉSZT véleménye szerint a törvényjavaslat jelenlegi állapotában még módosító indítványokkal sem lesz alkalmas arra, hogy egy ilyen nagyszabású átalakítást szolgáljon.


Forrás: http://os.mti.hu/

Továbbra is előny a nyelvvizsga a felsőoktatási felvételinél

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Schanda Tamás emlékeztetett a kormány minapi döntésére, amellyel az ITM javaslatára visszavonta, hogy a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének feltétele egy középfokú nyelvvizsga legyen 2020-tól. Ismertette:

a mostani felsőoktatási eljárás során a komplex középfokú nyelvvizsga után 28 többletpont, a felsőfokú nyelvvizsga után 40 többletpont jár majd. Kitért arra is: a szintén felvételi feltételként előírt egy emelt szintű érettségi továbbra is megmarad.


Forrás: https://www.kormany.hu/

Nyolc százalék felett is nőhet a minimálbér

A gazdaság jelenlegi mutatóinak alapján nem zárható ki, hogy több mint nyolc százalékkal emelkedjen jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum. Ez mintegy öngerjesztő folyamatként további keresetnövekedést, nagyobb fogyasztást és beruházási kedvet, ezáltal teljesítménynövekedést hozhat – mondta a Magyar Hírlapnak Lentner Csaba közgazdászprofesszor.


forrás: https://www.magyarhirlap.hu/
Napirendre kerülnek a minimálbérek

Előre hozott járulékcsökkentésről, a jövő évi minimálbérek korábban rögzített mértékének felülvizsgálatáról, emellett az állami cégek alkalmazottainak keresetrendezéséről is megkezdődnek a tárgyalások a következő napokban — tudta meg a Magyar Nemzet.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

  • Budapest, 2019. október 30., szerda (OS) - Új bértáblákat dolgozott ki az FDSZ
  • Dráviczki Sándor FDSZ elnök és Palkovics László ITM miniszter a szeptember 18-i találkozón több felsőoktatást érintő kérdést is átbeszéltek.

- írja közleményében az FDSZ.

Egyre nő a külföldi hallgatók száma

Jelenleg több mint 33 ezer külföldi tanul a hazai felsőoktatásban – ezen belül a négy orvosi egyetemen bő tízezer –, míg 2015-ben mintegy 23 ezren voltak, ami az akkori összes nappali tagozatos hallgató 12 százalékát jelentette. A külföldi állampolgárságú hallgatók száma és aránya folyamatosan nő, az utóbbi mutató tavaly 16,5 százalék volt az Oktatási Hivatal adatai szerint.


Forrás: https://www.vg.hu/

Népszerű a nyelvtanulási kölcsön

Rendkívül nagy érdeklődés övezi a Diákhitel Központ október 1-jétől bevezetett új termékét, már háromszáz egyetemi hallgató és volt hallgató igényelte a Nyelvtanulási Diákhitelt a bevezetés óta eltelt egy héten. Az ügyfelek szinte kivétel nélkül a maximális ötszázezer forintot kérték, és a legtöbben a maximális ötéves futamidőt választották – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.


Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/

Nagy hiba a nyelvvizsga hiánya

Akár 30-40 százalékkal is eshet a felsőoktatásba felvett hallgatók aránya a jövő évtől, ha az oktatási kormányzat nem enyhíti azt a szigorú szabályozást, amely szerint az alap- és osztatlan képzésekre jelentkezőknek középfokú komplex nyelvvizsgával kell rendelkezniük – mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. A legjobban a pedagógusi és az egészségtudományok területén csökkenhet a hallgatók száma. Szerinte az oktatási kormányzat hozzá fog nyúlni a szabályozáshoz, mivel így ezrek szorulnak ki a felsőoktatásból. Megoldásként említette a HÖOK elnökének a javaslatát, amely szerint legalább öt-hat évre széthúzva és szakirányonként kellene bevezetni a felvételihez szükséges B2-es kötelező nyelvvizsga meglétét.


Forrás: https://www.vg.hu/

Változnak a felvételi pontok, megnyílnak a kiskapuk

Alacsonyabb pontszámokkal fognak bekerülni 2020-tól a felsőoktatásba a fiatalok, mert a nyelvvizsga és az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele miatt a többség elesik a pluszpontjainak jó részétől. Vannak azonban kiskapuk, amelyeket kihasználhatnak a felvételizők, továbbá megúszhatják a szigorítást azok is, akik még idén novemberben beadják jelentkezésüket a keresztféléves képzésekre. Az idei választék napokon belül elérhető lesz, a jelentkezéseket pedig november közepéig kell beadni, most utoljára még a régi követelmények és szabályok szerint.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Lehet, hogy 70 évesen is dolgozni kell

A kedvezőtlen demográfiai folyamatoknak köszönhetően jelenleg az az alapforgatókönyv, hogy a következő húsz évben 8,75 millióra csökken majd Magyarország népessége – mondta a Portfóliónak adott interjúban Spéder Zsolt, a KSH Népesedéstudományi Kutatóintézetének vezetője. Szerinte ha a várható élettartam növekedésével párhuzamosan az egészségben eltöltött évek száma is nő majd, 2040-ig valószínűleg elkerülhetetlen lesz a nyugdíjkorhatár megemelése.


Forrás: https://www.portfolio.hu/

Rá kell kapcsolni a nyelvtanulásra

Bajban lehetnek egyes szakok indításával az egyetemi és főiskolai tanszékek, ha a felvételizők nem hajtanak rá a nyelvtanulásra. Az Oktatási Hivatal felsőoktatási jelentése szerint ugyanis néhány területen kiugróan magas a nyelvvizsga nélkül jelentkezők aránya. (A PSZ már többször felhívta a figyelmet arra, hogy gond lehet a pedagógusképzéssel is! – kieg., LJ)


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

Sok a bizonytalanság a 2020-as felvételi körül

Továbbra sem lehet azt mondani, hogy többen jelentkeznének nyelvvizsgára vagy nyelvtanfolyamra a 2020-as felvételi szigorítások hatására. Ami az első félévet illeti, pontosan megegyeztek az adatok a 2018-as számokkal - mondta az Eduline-nak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke. Szerinte sok szülő és diák még mindig kivár, nem tudják, hogy biztosan mindenkire vonatkozik-e az új szabály, illetve, hogy miként változik a felvételi pontszámítás.


Forrás:http://eduline.hu/

Pályakövetés 2018

Bruttó 334 667 forint - ennyi a diplomával rendelkező pályakezdők havi átlagbére a 2018-as diplomás pályakövetési kutatás szerint. Pedagógusdiplomával havonta 285 ezer bruttó volt a fizetés.


Forrás: http://eduline.hu/

Kétszázmillió euróba került, hogy Bécsbe száműzték a CEU-t

A tanárok idén ingáznak a két főváros között, jellemzően két-három napra mennek Bécsbe. A következő évtől viszont a többségük már oda is költözik, már ha magukkal tudják vinni a családjaikat.


Forrás: www.hvg.hu

A CEU marad Budapesten is

Szabadság nélkül nincs demokrácia. A CEU mindig is kiállt a demokratikus társadalmi értékek mellett, az utóbbi időben emiatt sok gondunk volt Budapesten – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora az egyetem bécsi kampuszának megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: noha kényszerítették őket arra, hogy amerikai akkreditációjú képzéseiket az osztrák fővárosba helyezzék át, Bécsben is otthon érzik magukat. De maradunk Budapesten is, nem húzzuk le a rolót. Az Orbán-kormánnyal szembeni kapituláció nem opció – fogalmazott.


Forrás: https://nepszava.hu/

Lehet igényelni a hitelt nyelvtanulásra

Október elsejétől indul az új típusú diákhitel, amely az aktív és a passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segítheti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében.


Forrás: http://eduline.hu/

Átszervezik az egyetemeket

RTL klub Híradó adása 2019. 09. 29.


Forrás: https://rtl.hu/

Négyéves alapképzést indíthatnak egyes szakokon – a nyelvvizsga követelményéből nem enged az ITM

Nem akar kivonulni az állam a felsőoktatásból, de a Corvinushoz hasonlóan más egyetemeknél is szóba jöhet az alapítványi fenntartás lehetősége – egyebek mellett erről tárgyalt Palkovics László miniszter az FDSZ-szel. A Magyar Nemzet úgy tudja, felülvizsgálják a tanterveket is: egyes szakokon átalakulhat a képzési szerkezet, és háromról négy évre bővülhetne az alapképzés ideje. A nyelvvizsgaszabály kapcsán Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: jelezték az ITM-nek, hogy egyes intézményekben a szigorítás miatt csak a felvételizők 38-42 százaléka fog bejutni a felsőoktatásba, de úgy tűnik, a tárca mindezek ellenére is kitart az álláspontja mellett, és nem tervez semmilyen könnyítést vagy haladékot.


Forrás: https://magyarnemzet.hu/

A hiányszakmáknál módosulhat a nyelvvizsga-követelmény

Még mindig lehetnek változások a jövő év egyetemi felvételi szabályokban. Parragh László, az iparkamara elnöke nem lepődne meg, ha bizonyos hiányszakmák esetén a kormány eltekintene a kötelező nyelvvizsgától. Az Mfor a szakképzési változásokat is elemezte.


Forrás: https://mfor.hu/

Palkovics László a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének vezetőivel találkozott

Szerdán többek között a felsőoktatás fenntartóváltásáról és finanszírozásáról, illetve az egyetemi bérekről egyeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ). A szakszervezet elnöke az Eduline-nak elmondta: jelentősen megemelt, differenciált bérekre van szükség, és a nem oktató alkalmazottak fizetését is rendezni kell. Az FDSZ javaslatot dolgoz ki.


Forrás: https://eduline.hu/

Az FDSZ elnöksége a sajtóból, illetve a Kormány hivatalos állásfoglalásából értesült arról, hogy a felsőoktatás egésze az EMMI-től átkerül az ITM-hez. Minden, a felsőoktatás színvonalának és a munkavégzés körülményeinek javítását célzó átszervezést örömmel fogadunk, azonban aggodalomra ad okot, hogy nem látjuk a megfelelő, hatástanulmányokat felhasználó és az érintetteket bevonó gondos előkészítést. Kifogásoljuk, hogy ismét elmaradt az egyeztetés és a közös célok tisztázása.

Orbánék nem összevonást, hanem összetársítást terveznek

Nem lesz egy nagy "szuperegyetem", de a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek közötti együttműködést valóban erősítené, összehangolná a kormány – értesült a Népszava. A folyamatot könnyíti, hogy a felsőoktatás irányítása az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) került át szeptember elsejétől.


Forrás: www.nepszava.hu

Palkovics elvitte az egyetemeket, de vezetőt még nem kaptak

hírek szerint Bódis József államtitkár és az egyetemi tanárrá frissen kinevezett Horváth Zita helyettes államtitkár kerül át az Emmiből az ITM-be, de az erről szóló döntés (az államtitkár esetében a köztársasági elnöké, a helyettesnél a miniszterelnöké) még nem jelent meg.


Forrás: www.hvg.hu

Lassan végveszélybe kerül az egész iskolarendszer, nem a legrátermettebbek lesznek pedagógusok

Sok a pályaelhagyó, nem vonzó a szakma, így már nem is a legrátermettebbek lesznek pedagógusok, ami tetézi majd a bajokat – figyelmeztet a Népszavában adott interjújában Hauser Zoltán, az egri Eszterházy Egyetem volt rektora. Idézet a cikkből:

Sokan tanulási nehézségekkel, gyenge bizonyítvánnyal kerülnek be a pedagógusképzésbe, így esetükben előre tudható, bizonytalan elvárás például az, hogy majd egy vidéki iskolában hátrányos helyzetű gyerekeket zárkóztassanak fel. Ennek pedig drámai következményei lehetnek: ha egy gyerek élete az alsó tagozatban rossz felé indul el, később már rendkívül nehéz javítani rajta. A felső tagozaton pedig a jól teljesítő, tehát a tanár számára kedves gyerek egyre inkább eltakarja az alsóban elvesztett, "problémás" diákot, aki mind hátrébb és hátrébb kerül a padsorokban, mígnem aztán eltűnik szem elől. Nagy baj az is, hogy nem látom, mitől változna meg a helyzet: a következő 10 évben közel 25 ezer olyan pedagógus fog nyugdíjba menni, akiknek zöme még a nyolcvanas években végzett, amikor még komoly teljesítmény, érdem és büszkeség volt bejutni a tanárképzésbe. Ők tehetségesek voltak és a mai napig elkötelezettek.”


Forrás: www.nepszava.hu

Szeptember elsejétől ismét Palkovics László felel a felsőoktatásért a kormányban innovációs miniszterként, miután átvette a terület az emberierőforrás-tárcától. Egyetemi források szerint ezzel párhuzamosan ismét előkerülhet a budapesti egyetemek összevonásának terve. Hírek szerint az ELTE-n már értesítették is az elképzelésről a karok vezetőit, akik nem repesnek az örömtől, hiszen a szakterületenkénti összeillesztés következménye karok megszűnése, de legalábbis egybeolvadása lenne.

ITM: a kormány nem tervezi egyetemek összevonását

A kormány felsőoktatást érintő tervei megtalálhatók a kormányzati honlapon elérhető felsőoktatási stratégiában, amelyben egyetemi összevonások, intézményi bezárások nem szerepelnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), reagálva a megjelent cikkekre. Az ELTE az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: sem a fenntartóval, sem más egyetemekkel nem folytatnak tárgyalásokat egyes budapesti egyetemek összevonásáról.


Forrás: www.eduline.hu

Tájékoztatás az SZTE Közalkalmazotti Tanács választásról

A Szegedi Tudományegyetem Közalkalmazotti Szabályzata értelmében a Közalkalmazotti Tanács választás két fordulóból áll (jelölés és választás), amely keretében az egyetemen – öt év időtartamra – új 13 fős Közalkalmazotti Tanács kerül megválasztásra.

Ahogy az ország számos városában, Szegeden is megrendezésre kerül az „Álljon le az ország” nevű akció. A demonstrációhoz több szakszervezet, köztük a szegedi FDSZ is csatlakozott.

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

    Kövess minket

    Facebook